Stellar-alapítója: a kriptopénzek 90%-a bullshit

A pénzintézmények nagy része nem fogja használni a Bitcoint – mondta Jed McCaleb, a Stellar társalapítója és technológiai vezetője egy Yahoo Finance-nak adott interjújában.

Olvastad már? Írország szigorít – a kriptót sem hagyták ki

McCaleb – aki arról ismert, hogy a japán Mt. Gox egyik alapító atyja volt – az online hírportálnak elmondta, milyen szüksége van a pénzügynek egy engedély nélküli, nyílt blokkláncra.

A riporternek nyersen megjegyezte:

„Nem kell bitcoinblokkláncnak lennie, de feltétlenül nyilvános lánc kell hogy legyen.”

McCaleb kritizálta azokat a kriptopénzprojekteket, amelyek nem a Bitcoin, Ethereum vagy a Stellar nevet viselik.

„Ezen projektek 90%-a bullshit. Már várom, hogy mindez megváltozzon.” – mondta, miután a kriptoágazat 2019-es kilátásaival kapcsolatban kérdezték, majd folytatta:

„Az olyan dolgok, mint a Tron, csak szemét. Az emberek mégis egy csomó pénzt fektetnek bele, hiába működésképtelen technikailag.”

Miután alternatív tokenfejlesztési platformként az Ethereummal hasonlították össze, a Tron idén megnövelte a nyilvánosságra irányuló erőfeszítéseit, Justin Sun vezérigazgató pedig folyton az Ethereum hálózatának hiányosságaival kérkedett.

A Tron egymilliomodik felhasználójának megünneplése is számos szkeptikus hangot váltott ki.

McCaleb számára azonban egyetlen kriptohálózat sem képez átfogó megoldást – beleértve a Stellart, és annak natív tokenjét, a Lumenst sem.

„Valamiben a Bitcoin jó, valamiben az Ethereum, valamiben meg a Stellar” – mondta, majd hozzátette:

„És egyikük sem tud mindent jól csinálni. Így működnek a szoftverek.”

McCaleb a jövőt illetően bullish. Szerinte 2018-ban nem medve piac volt, mindössze egy kriptopiaci „lassulás”.

A Stellar időközben együttműködésbe lépett a Blockchain.commal, hogy ezzel is népszerűsítsék és terjesszék tokenjüket.

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon a Telegramon és az Instagramon. Legyen szép estéd!

Legfrissebb bejegyzéseink

13 millió dolláros Solana-likvidálás után jöhet az áttörés? A bikák előretörhetnek

A Solana (SOL) derivatívapiaci veszteségei körüli legutóbbi fejlemények megosztották a piaci hangulatot. A token ugyanakkor az elmúlt héten 14,56%-os, az elmúlt hónapban pedig 6,50%-os növekedést...

Az elemző szerint nincs bikásabb grafikon, mint a Cardano hosszú távú árfolyamgrafikonja – 2025-re 10 dolláros kitörést jósol

Egy friss tweetben egy elemző jelentős árfolyam-emelkedést jósolt a Cardano (ADA) számára, amely nagy izgalmat váltott ki a kriptoközösség körében. Különösen figyelemre méltó, hogy Dan...

Trump kontra Powell összezördülés? Megingathatja az elnök a Fed függetlenségét?

Az amerikai pénzügyi világ hátterében valami komoly zűrzavar készül. Aki azt hitte, a tavalyi kriptopiaci hullámvasút volt az igazi dráma, az most dörzsölheti a szemét,...

Miért váltanak a PEPE-befektetők a Codename:Pepe tokenre – küszöbön az 1000%-os emelkedés?

Vendégbejegyzés A mémérmék világának egyik legismertebb kabalája Pepe, a béka, amely a legendás PEPE token alapjául is szolgált. A token gyorsan népszerűvé vált, és robbanásszerű kezdeti...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.