Nem biztos, hogy az Ethereum olyan jól teljesít majd az Egyesítés miatt

Nemcsak az ETH árfolyamát figyelik az elemzők, ahogyan az Egyesítés kézzelfogható közelségbe kerül.
A szeptemberi átállás a proof os stake szavazási módszerre már évek óta várat magára.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A kereskedők úgy vélik, több kriptó is van, amely viszont jobban fog teljesíteni ennek köszönhetően, mint maga az ETH.
Az Ethereum, mint vezető okosszerződés-platform, a napokban hajtotta végre a végső próbát az egyik teszthálózatán.
A Goerli esetében zökkenőmentes volt az átállás, így a fejlesztők szerint semmi akadálya a szeptemberi frissítésnek a főláncon. Az ETH árfolyama jól reagált, és megközelítette a 2000 dolláros szintet.
Több más kriptó is van viszonyt, amely ennél is jobban teljesíthet, vagy már az előző hónapok során is nagyobb erősödést produkált.
ETH/USD napi árdiagram. Forrás: TradingView

A kérdés az, hogy ezek a tokenek tényleg folytathatják az emelkedést az Egyesítés után is?

Lido DAO (LDO)

Az Egyesítés során a munkát végző bányászok helyett a blokkokat a validátorok fogják generálni, akik a vagyonuk arányában kapják meg a jogot ehhez, és így a blokkjutalmat is.
Ehhez le kell kötniük meghatározott mennyiségű ethert, 32-t. Ez nagy összeg, és ezért megjelentek a közvetítők, akik a kisebb tulajdonosoktól összegyűjtik a letéteket, hogy meglegyen a 32 ETH, és így indítanak csomópontot, ezért pedig díjat szednek a tulajdonosoktól. Az egyik ilyen a Lido DAO.
A lekötött ETH mennyiségét tekintve ők a legnagyobb staking közösség. 4,15 ETH-t utaltak be az ETH2.0 szerződésébe. Ezzel megelőzik a Coinbase letétjét is, amely 1,55 millió ethert kezel a felhasználói nevében.

ETH 2.0 teljes érték a szolgáltató által. Forrás: Glassnode

A sikeres Egyesítés növelheti az LDO tokenek iránti igényt, hiszen növekszik a Lido szolgáltatásaira is az igény.
LDO/USD napi árdiagram. Forrás: TradingView

A tokenek július közepe óta már 200%-ot emelkedtek, mióta bejelentették a szeptemberi frissítés időpontját. Így az LDO jobban profitálhat az Egyesítésből, mint maga az ETH.

Kereskedj $500 bónusszal és találd meg a következő Gem coint a KuCoinon!

Ethereum Classic (ETC)

Az elmúlt hetekben az eredeti Ethereum is nagyobb figyelmet kapott, hiszen a bányászok ezen a hálózaton folytathatják tovább a munkát, miután a proof of stake távozásra kényszeríti őket az Ethereumról.
Az ETC egy 2016-os hard fork során jött létre, amikor Vitalik Buterin a fejlesztőkkel átírta a blokkláncot, és új láncot neveztek ki Ethereumnak.
Az ETC gyakorlatilag ugyanazt tudja, mint az Ethereum, és ugyanazzal az infrastruktúrával bányázható. A token szintén 200%-ot erősödött az elmúlt időszakban, és az elemzők szerint a növekvő trend a közeljövőben sem valószínű, hogy megtörik.

ETC/USD napi árdiagram. Forrás: TradingView

Optimism (OP)

Az Ethereum egyik roll-up szolgáltatása is jól reagált, hogy a tervek szerint az ilyen funkcióknak kiemelt szerep juthat a jövőben.
A roll-up azt jelenti, hogy a tranzakciókat kötegelik, csoportosítják, és egyfajta összegzésként foglalják blokkba a főhálózaton, meghatározott időközönként, nem pedig egyedileg, külön-külön hitelesítik azokat.

OP/USD napi árdiagram. Forrás: TradingView

A projekt saját tokenje, az OP 250%-ot emelkedett az Egyesítés szeptemberi dátumának a bejelentése óta, és sokan úgy vélik, a jövőbeni felhasználás miatt tovább is erősödhet még.

Olvastad már? Alacsony inflációs számoknak köszönhető a kriptopiaci menetelés

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.



Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Egyetlen hír elég volt – és a piac teljesen irányt váltott

Néhány nappal ezelőtt még úgy tűnt, hogy a feszültség tovább eszkalálódik a Közel-Keleten, és a piacok ennek megfelelően reagáltak is, különösen az energiaárak, amelyek szinte...

Rekord szintre nőttek a kriptós csalások – és ez többet mond a piacról, mint hinnéd

Az elmúlt években a kriptóról szóló beszélgetések többsége az ár körül forgott, miközben egy sokkal csendesebb, de annál súlyosabb probléma lassan a háttérben épült fel,...

Amikor a gazdasági történet megreped, a Bitcoin hangja felerősödik

Az elmúlt időszakban ismét egyre gyakrabban kerül elő a Bitcoin mint „valódi pénz” gondolata, amit Robert Kiyosaki is újra hangsúlyozott, amikor a bitcoint az arannyal...

A Bitcoin-bányászat átalakul: az AI átírja a piacot

A Bitcoin-bányászat csendben új irányt vett. Ami korábban kísérletnek tűnt, az most egyre inkább egy mélyebb átalakulás kezdete. Egy iparág új alapokra helyezi magát Az elmúlt hetekben...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.