Minden egyes norvég lakos több mint egy dollárnyi bitcoinnal rendelkezik

A norvég kormánynak részesedése van a MicroStrategy szoftveróriásban. A MicroStrategy egy csomó bitcoint birtokol. Ez azt jelenti, hogy minden egyes norvég lakos közvetett módon ugyan, de birtokol némi kriptopénzt.
Aki Norvégiában él, annak bizony bitcoinja is van – igaz, a meggazdagodáshoz ez még nem elég.

Ez amiatt van, mert a norvég kormány nyugdíjalapja 2%-os részesedéssel rendelkezik az amerikai Microstrategy szoftveróriásban, ez pedig nemrég vásárolt meg nagyjából 425 millió dollárnyi bitcoint.
Így tehát minden egyes norvég állampolgár közvetett módon ugyan, de nagyjából 1,72 dollárnyit birtokol a kriptopénzből. Anélkül, hogy tudna róla.
A norvég kormány tulajdonában van az ún. „Olajalap” is, amely 1 billió dollár összértékű eszközeivel a világ legnagyobb szuverén vagyonalapjának számít.
Az államilag birtokolt Olajalap a világszerte rendelkezik eszközökkel, a Microstrategy pedig mindössze egy kis részét teszi ki a nagy egésznek.
Mivel azonban úgy döntött, technológiai vállalatba fektet, a kormány közvetett módon a világ legnagyobb kriptopénzébe is invesztált (vagyis lakosait is kiteszi a kriptopénzpiac szeszélyeinek).
Torkel Rogstad, az Arcane kriptokutatási cég egy norvég szoftverfejlesztője létrehozott egy kalkulátort ennek nyomon követésére.
A Decrypt kriptohírportálnak elárulta, miszerint a bitcoin közvetett birtoklása érdekes precedenst teremt.

„A kormány célja a profit maximalizálása, ennek keretén belül tette ki magát a bitcoinnak is” – mondta.

Hozzátette: „Ahogy továbbhaladunk az úton, a kormányok talán közvetlen módon is vásárolnak majd bitcoint? Nem lenne meglepő, ha ez úgy történne, mint ahogy a kormányok manapság az aranyat tárolják.”
Az ügyben az az ironikus, hogy a norvég kormány egyáltalán nem mondható Bitcoin-barátnak. 2018-ban például minden Bitcoin-bányászt lekapcsoltattak a villanyáram-hálózatról.
(Forrás: Decrypt.co)

Olvastad már? Elképesztő heti teljesítményen van túl a Cardano

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Az EU új javaslata: 100%-os fedezeti kötelezettség a kriptoeszközökre – Íme a részletek

Az Európai Unió (EU) biztosítási felügyelete, az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (EIOPA) 1:1 arányú tőkefedezeti követelményt javasolt azon biztosítók számára, amelyek kriptoeszközökkel foglalkoznak. A hivatal szerint...

Új stablecoint dob piacra a Fidelity?

A stablecoin-piac robbanásszerű növekedésen megy keresztül, és már nem csak a megszokott szereplők, mint a Tether vagy a Circle uralják a terepet. A Fidelity Investments,...

Minden megváltozik az XRP számára 24 órán belül – Vezető elemző osztotta meg kulcsfontosságú árfolyam-előrejelzését

Az XRP az elmúlt napokban ingadozó teljesítményt mutatott a kriptopiac általános bizonytalansága közepette. Az eszköz immár második egymást követő csökkenő napját könyveli el, közel 5%-os...

A Tesla-rali után a spekulánsok ezt az alulértékelt kriptogyöngyszemet figyelik

Vendégbejegyzés A Tesla részvényei nemrég újabb 15%-os emelkedést produkáltak, és a kereskedők ismét feléledtek a kockázatvállalási kedv újjáéledésének hangulatában. A hagyományos piacok – azaz részvények, kötvények és...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.