Még mindig vannak, akik a bitcoint kritizálják

Az Európai Központi Bank, a vásárlóerejének mára már a 40%-át elvesztő euró kibocsátója a legújabb blogposztjában ismét a bitcoint kritizálta, és negatívan nyilatkozott az amerikai tőzsdefelügyelet, a SEC döntéséről a bitcoin ETF ügyében.

Ulrich Bindseil, az EKB piaci infrastruktúráért felelős igazgatója, és a munkatársa, Jürgen Schaaf ismét a már ezerszer megcáfolt nézetet ismételgette, amely szerint a bitcoin nem alkalmas befektetésre vagy pénzként való használatra.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Európai Központi Bank kritizálja a bitcoint

Az amerikai SEC döntése egyfajta jóváhagyásként szolgált a teljes befektetési ipar számára, hogy a bitcoinnak van jövője, a két hivatalnok viszont úgy véli, hogy ők jobban tudják, és szerintük ez nem így van.

A bank blogposztja alapján a bitcoin rajongói egyfajta igazolásként tekintenek a SEC döntésére, és ennek köszönhető az árfolyam ralija is.

A két hivatalnok úgy fogalmazott, hogy a bitcoin valódi értéke nulla, és aggodalmaikat fejezték ki, hogy újabb áremelkedési, majd zuhanási ciklust fog produkálni az eszközosztály, és ráadásul a környezetre is káros hatása lesz, nem csak a befektetőkre.

A szerzők egy másik örökzöld kritikát is leporoltak, nem törődve azzal, hogy szintén öngólt rúgnak ezzel.

A bitcoin-tranzakciókat úgy jellemezték, mint nehézkes és drága műveletek, és amelyeknek amúgy sincsen semmi értelme, kizárólag a feketepiaci vásárlás.

Ráadásul annak ellenére, hogy El Salvadorban már évek óta hivatalos fizetőeszköz, a bitcoin valüjában pénznek sem alkalmas.

Bindseil és Schaaf úgy gondolja, hogy a törvényhozók nem tesznek eleget, hogy meggátolják a bűnözőket a bitcoin használatában, ráadásul az árfolyam is ki van téve a nagymértékű manipulációnak, és akkor még szó sem lett ejtve a bányászatról, amelyhez energia kell, és amely így nagy szennyező a szerzők szerint.

Mivel ezek a kritikák egytől egyik hazugságokon alapulnak, a bank által megosztott bejegyzést a Twitteren darabokra szedték a közösségi oldal tényvizsgálói, minden egyes állításukat adatokkal megcáfolva, és talán el lehet mondani, hogy a kriptoipar mellett a befektetési iparág nagy része is valószínűleg a bankon és az úgynevezett szakértőin röhög, világszerte.

A hivatalnokok úgy gondolják, a bitcoin nem jó befevktetés, mert nem generál hozamot, nem lehet használni, és a társadalom számára sem előnyös.

Emellett ráadásul a pénzhez kevésbé értő befektetőket is rá lehet bírni a vásárlásra, és így azok veszteséget szenvedhetnek.

A bank már 2022 novemberében is temette a bitcoint, akkor azért, mert az FTX összeomlása után úgy vélték, az iparágnak vége lesz.


A precíziós kereskedés itt kezdődik, Útmutató a TradingView sikeres használatához!

Az EKB akkor úgy fogalmazott, hogy a bitcoin egyik ígérete a folyamatos emelkedés a felhasználók számára, de a medvepiacon akkor egészen 16 ezer dollárig esett az árfolyam.

A bank örült, aztán azóta már 51 ezer fölött jár az ár, és lehet, hogy most már nem örül.

Hogy ez az emelkedés minek köszönhető, azt több faktornak is tulajdoníthatjuk, amelyek között van a Federal Reserve kamatpolitikája, a közelgő felezés, és persze az is, hogy most már létezik ETF, amely segítségével bárki bitcoint vásárolhat.

Olvastad már? Az Ethereum az elemzők szerint 200% hozamra tehet szert 2024-ben, de ez a kripto 5000%-ot is hozhat

Kiemelt kép

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Minden megváltozik az XRP számára 24 órán belül – Vezető elemző osztotta meg kulcsfontosságú árfolyam-előrejelzését

Az XRP az elmúlt napokban ingadozó teljesítményt mutatott a kriptopiac általános bizonytalansága közepette. Az eszköz immár második egymást követő csökkenő napját könyveli el, közel 5%-os...

A Tesla-rali után a spekulánsok ezt az alulértékelt kriptogyöngyszemet figyelik

Vendégbejegyzés A Tesla részvényei nemrég újabb 15%-os emelkedést produkáltak, és a kereskedők ismét feléledtek a kockázatvállalási kedv újjáéledésének hangulatában. A hagyományos piacok – azaz részvények, kötvények és...

Az okos befektetők már most felhalmozzák az UNI-t, a RAY-t és a CATZILLA-t, mielőtt a roham elkezdődik a masszív hozamokért!

Miközben a kriptopiacon megugrik az aktivitás, bizonyos érmék felkeltik a jelentős nyereségre törekvő, éleslátó befektetők figyelmét. E bikás fázis közepette az UNI, a RAY és...

Miért lehet az XRP a 2025-ös év legforróbb kriptobefektetése?

Az XRP jelenleg bikás képet mutat. 2024. november elején az XRP ára mindössze 0,5037 dollár volt. Azóta a piac több mint 340,61%-ot nőtt. Ebben az...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.