Vendégbejegyzés
Egy Solana ($SOL) bálna olyannyira bikás hangulatba került, hogy fogta magát, és 32.000 $SOL-t vett, mely a vásárlás pillanatában nagyjából 3,72 millió dollárt ért.
Eközben a Solana első Layer-2 lánca, a Solaxy ($SOLX) előértékesítési gyűjtése is felgyorsult – hétfőn megünnepelte a 30 millió dolláros határ elérését.
Forrás: X
Lehet, hogy a bálna még idejében szerette volna pozicionálni magát egy nagyobb Solana kitörésre, most, hogy az első L2 infrastruktúrája hamarosan indulhat?
Vagy esetleg ez a szóban forgó bálna épp a Solaxy korai támogatók közül kerül ki, aki támogatja az érme előértékesítési lendületét?
Akármi is az igazság, a Solaxy nem lassít – a $SOLX értéke a mostani finanszírozási körében 0,001694 dollár, utána emelés aktuális.
A korán lépő felhasználók a platform lekötési protokollját is megcsodálhatják, és a dinamikus APY-val (most 134%-os) maximalizálhatják az állományukat.
Egy Solana bálna kevesebb mint egy év leforgása alatt majdnem 13 millió dollár értékű $SOL-t vásárolt
A Solana bálna jókora $SOL-vásárlása kifizetődött – ma a 32 000 $SOL a Coinbase váltója alapján nagyjából 4,22 millió dollárt ér, ami a befektetők számára félmillió dollár körüli nyereséget jelent a mostani 133 dolláros értéken.
A Lookonchain adatai szerint ez a bálna igen okos lépéseket tett a közelmúltban: fél éve 9 millió dolláros Solana-vásárlást intézett, míg három évvel ezelőtt 6,5 millió dollárosat.
Bálnánk akkor is kitartott, amikor a $SOL depressziós hangulatba zuhant, végig reménykedett a Solana hosszú távú emelkedésében.
Forrás: X
Ugyan még nem minden korábbi vásárlás által ért el nyereséget, a bálna korai felhalmozása sugallhatja, hogy a Solana éppen merre tarthat.
Azt, hogy a $SOL újra 130 dollár fölött szárnyal – miután a hónap elején 97 dollárra zuhant – az USA 90 napos vámszünete segítette elő, amit sok befektető makrogazdasági megkönnyebbülési rallyként értelmezett.
Az intézményi befektető VanEck 2025 februárjában bullish előrejelzést osztott meg a Solana-val kapcsolatban, mely keretében az év végére 520 dolláros árfolyamcélt prognosztizál.
Az előrejelzés főként arra támaszkodik, hogy az amerikai M2 pénzkínálat várhatóan bővülni fog – ez a mérőszám ezer szállal kapcsolódik a Bitcoin történelmi ralihoz, és ezen át az olyan altcoinokhoz, mint amilyen a Solana.
A Fedre komoly makroszintű nyomás nehezedik, mely a mennyiségi lazítás enyhítésére irányul, így a színpad nemsokára elkészülhet a kriptóba áramló tőke ismételt hullámára.
Forrás: bgeometrics.com
A VanEck szerint a Solana piaci részesedése az intelligens szerződések szektorában 2025 végére 15%-ról 22%-ra nő majd.
Ehhez viszont össze kell kapnia magát, és orvosolnia a gyengeségét, vagyis fontos a fejlődés a nagy hálózati terhelés alatti megbízhatóság kapcsán, hogy utolérhesse az Ethereum képességeit.
Itt libben be képbe a Solaxy, mely a Solana első Layer-2 megoldásaként a lánc skálázhatóságát kívánja támogatni, hiszen mágnesként vonzza az okosszerződés-projekteket és a fejlesztői igényeket.
Ahhoz, hogy a Solana kezelhesse a növekedés következő hullámát, megfelelő infrastruktúrára van szükség – és a Solaxy szíves örömest lesz ez az alap.
Az, hogy a bálna legutóbbi nagy $SOL vételei mind az elmúlt egy évben történtek, szemben a 2021 és 2024 közötti hároméves különbséggel, mutathatja a megújult bizalmat a Solana, és a körülötte épülő ökoszisztémák iránt. Persze, ez még csak spekuláció, de a Solaxy nagy szerepet kaphat ebben a történetben.
Nézd meg a Solaxy ($SOLX) előértékesítését
Ezt tudják a Solana bálnák a Solaxy-ról
A szemfüles befektetők kezdenek úgy nézni a Solaxy-ra, mint régebben a Solana Arbitrum nagy pillanatára.
Anno az Arbitrum is szépen csendben építkezett, mielőtt az Ethereum hálózati díj válsága reflektorfénybe emelte volna – végül 2 milliárd dolláros piaci kapitalizációra duzzadt. Most a Solaxy készül ugyanerre a Solana esetében.
A Solana monolitikus keretrendszeréről sokáig úgy vélték, hogy kifejezetten megfelelő arra, hogy kielégítse a blokklánc skálázhatósági igényeit.
Viszont az újra előforduló kiesések és torlódások megmutatták, hol vannak a határai.
A Solaxy a lánc első Layer-2 rétegeként egy olyan végrehajtási réteget jelent, amely elnyeli a túláradó tranzakciókat és csak a véglegesített adatokat küldi a főhálózatra. Így emeli a skálázhatóságot anélkül, hogy a teljesítmény csökkenne.
A fejlett technológiai rétegek – csalásbiztos mechanizmusok, minimális bizalmat igénylő üzenetközvetítő és egy optimista híd – szavatolja a Solana számára a már oly hiányzó Layer-2 előnyt.
És ugyan a Solana már támogatja az olyan gyorsan fejlődő szegmenseket, mint a DeFi, a szerencsejáték és a tokenek bevezetése, a Solaxy hiányzó darabként hozzájárulhat ahhoz, hogy mindehhez a kellő stabilitása is meglegyen.
Csakis ez lehet az oka annak, hogy a bálnák miért jelentek meg korán a Solana és a Solaxy háza táján. Az egyikük 1 millió $SOLX tokent vásárolt (ami ekkor úgy 242.000 dollárt ért) hetekkel azelőtt, hogy a legutóbbi 3,7 millió dolláros Solana-vásárlást megejtették volna.
A párhuzam éles, hiszen mindkettőjük kiáll a Solana jövője mellett, és az egyikük arra az infrastruktúrára fókuszált, amely kibontakoztathatja azt.
Forrás: Etherscan
Ez azt mutatja, hogy a befektetők nem csak a $SOL-t támogatják: a Solaxy-t a Solana következő fejezetének szerves részeként tekintik.
Amennyiben a Solana komolyan az Ethereum dominanciájára vágyik, akkor ez egyedül nem fog menni, szüksége lesz egy olyan Layer-2 társra, mint a Solaxy.
Nézd meg a Solaxy ($SOLX) előértékesítését
$SOLX árfolyam – előrejelzések
Itt válik különösen érdekessé a dolog. A Solaxy előértékesítési gyűjtésének 30 millió dollárra való emelkedése minden bizonnyal annak a jele, hogy közeleghet a tőzsdei bevezetés napja.
Amennyiben igazodik a Solana várható útjához, mely során 133 dollárról 520 dollárra emelkedhet majd az árfolyama – ez nagyjából 4x-es növekedés -, akkor a $SOLX mostani 0,00169 dolláros ICO ára 0,0066 dollár körüli értékre csúcsosodhat.
Persze gondolkodhatunk nagyban, és ha mondjuk a $SOLX leutánozza a Solana 2021-es legendás szárnyalását – amikor a $SOL 1,50 dollárról 216 dollárra emelkedett -, ebben az esetben egy lehetséges 0,243 dolláros tokenenkénti árról is szó lehet. Ez 144-szeres nyereség volna a mai helyzethez képest.
És ez cseppet nem túlzás, főleg, ha emlékezünk arra, hogy a $SOLX egy natív Solana-alapú érme, amelyet arra terveztek, hogy megoldja a lánc egyik legnagyobb problémáját.
Még az Arbitrumhoz viszonyítva is, amely 2023 márciusában startolt 1,38 dollárral, majd később 2,39 dollárig is elmerészkedett – ez 1,73-szoros hozamot jelentene a tőzsdei bevezetéskor.
A történelem mindig rámutat, hogy a kriptovaluták legnagyobb nyertesei azok, akik korán, még a tömeg előtt lépnekt.
Lehet, hogy a $SOLX nem nyújt ingyenes airdropot, mint egykor az Arbitrum, de a mostani árfolyamán nagyon megéri beruházni rá. Mint korábban az Arbitrum, a $SOLX is felfelé építkezik.
Forrás: X
Nézd meg a Solaxy ($SOLX) előértékesítését
Vásárolj $SOLX-et és csatlakozz a 31 millió dolláros mérföldkőhöz
Amennyiben idejében szeretnél $SOLX-et venni, látogass el a Solaxy honlapjára, és csatlakozz a nagy sikerű ICO-hoz a pénztárcád összekapcsolásával – a Best Wallet egy kitűnő választás.
Az Ethereum, Bitcoin és nemsokára a Solana multi-chain támogatásával ideális otthont épít a $SOLX érméidnek.
Töltsd le a Best Walletet a Google Play vagy az Apple App Store oldalról, így könnyen vásárolhatsz, és követheted az érméid alakulását.
Azt rebesgetik, hogy a Solaxy hamarosan saját blokklánc-böngészőt indít, illetve friss fejlesztői frissítésekkel rukkol elő, amelyek az adatfeldolgozásra, a teljesítménynövelésre és a láncok közötti áthidalási képességekre fókuszálnak.
Csatlakozz a Solaxy közösséghez az X és a Telegram oldalon, hogy minden frissítésről idejében értesülj.
Nézd meg a Solaxy ($SOLX) előértékesítését
Ezek is érdekelhetnek:
- Vége a Mantra tokennek? Itt vannak a kriptopiac új nyertesei
- A SUBBD a Web3 alkotók egyik legjobb esélye
- Váratlan amerikai inflációcsökkenés márciusban – A legjobb kriptók most
A Kriptoworld.hu nem támogatja és nem vállal felelősséget az ezen az oldalon található tartalom, pontosság, minőség, reklám, termékek vagy egyéb anyagok tekintetében. Az olvasóinknak javasolt saját kutatást végezniük, mielőtt bármely említett céggel kapcsolatba lépnének. Felhívjuk figyelmed, hogy a bemutatott információk nem tekinthetők jogi, adózási, befektetési, pénzügyi vagy egyéb tanácsadásnak, és nem értelmezhetők annak. Az ezen az oldalon található semmilyen tartalom nem minősül a Kriptoworld.hu vagy harmadik fél szolgáltató általi felhívásnak, ajánlásnak, jóváhagyásnak vagy ajánlatnak kriptoeszközök vagy más pénzügyi eszközök vásárlására vagy eladására. A kriptoeszközök magas kockázatú befektetések. Mérlegeld, hogy megérti-e a pénzedet kockáztatni. Az itt szereplő tartalmat semmiképpen sem szabad befektetési tanácsadásként kezelni. A Kriptoworld.hu nem tehető felelőssé közvetlenül vagy közvetetten az ezen az oldalon bemutatott tartalom, termékek vagy szolgáltatások használatából vagy azokkal kapcsolatos megbízhatóságból eredő károkért vagy veszteségekért. A témában javasoljuk saját cikkünket, ami ide kattintva érhető el.