Egyre digitalizáltabb világban élünk, és egyre több okoseszköz vesz körül minket. Mikor az okostelefonok elkezdtek elterjedni, az „okos” előtag mindössze annyit jelentett, hogy maga a készülék több olyan funkcióval is rendelkezik, amely túlmutat a hagyományos használati módokon, és eddig inkább csak számítógépeken találkoztunk ezekkel.
A telefont régen telefonálásra használtuk, esetleg sms-írásra, zenehallgatásra, és a kezdetleges wap-böngészésre, amely többnyire a menetrendek ellenőrzésére, vagy hírolvasásra korlátozódott.
Aztán jött az okostelefon, amely tulajdonképpen egy számítógép, amellyel telefonálni is lehet.
A mindössze egy-két generációt megért palmtopok, pda-k, kommunikátorok mentek is a kukába.
Mára pedig oda jutottunk, hogy okosóránk vagy –karkötőnk van, okosházban lakhatunk, és az okoshűtőnk „telerendeli” magát, mikor kifogy. Az autóink lassan önvezetővé válnak, és a vállalatirányítási rendszerekben is feltűnt a használható, működő mesterséges intelligencia.
A folyamat vége, de még a következő állomása is egyelőre megjósolhatatlan, a tudományos fantasztikumban viszont létezik az úgynevezett „fekete doboz gazdaság”, mint automatizált utópia az emberiség számára.
Ha esetleg még nem hallottál erről, ez annyit jelent, hogy automata gépek, robotok végzik a munkát, a gyártást, az államigazgatást és tulajdonképpen mindent, az emberek reggel felkelnek, eltöltik valahogy a napot, este meg lefekszenek.
Mint amikor egy fekete doboz egyik végén beteszel valamit, amire nincs szükséged, és a másik végén kijön másvalami, amire viszont szükséged van, gombnyomásra.
Hogy a kettő között mi történik, hogyan zajlik a folyamat, azt eltakarja a fekete védőborítás, és különben sem kell értenünk hozzá, a mi dolgunk az élet élvezete.
Eltekintve attól, hogy ez mely nézőpontokból utópia, melyekből disztópia, a folyamat kezdeti fázisa tetten érhető a mindennapjainkban. Lehet szeretni vagy nem szeretni, ez van. Ezek a rendszerek többségükben centralizáltak, és nem lenne méltó a nevéhez a kriptoverzum, ha nem indultak volna útjára az ezeket decentralizáló, és blokkláncra terelő kezdeményezések.
Ha amúgy is rengeteg eszközzel rendelkezünk, dolgozunk, és élünk, amelyek adatokat gyűjtenek, illetve generálnak, akkor ezt tegyük meg központosítás nélkül. Figyelő szemek nélkül, és a hasznot lefölözők nélkül.
Sőt, ha mi adatokat generálunk, más pedig tudná használni azokat, adhassuk el jó pénzért cserébe. Valamint ha nekünk bármilyen okból adatokra van szükségünk, szintén tehessünk ajánlatot azok birtokosai számára.
Az oldalon már mi is beszámoltunk két olyan dologról, amely segítségével az érdeklődő könnyebben, hétköznapi valóságában is megértheti, mire jó ez az egész IoT dolog.
A Red Cat cég drónokhoz gyárt fekete dobozt, amely a GoChain blokkláncán rögzíti az adatokat. Így a drónok által gyűjtött repülési adatok hitelesek lesznek, és azokat egyéb célra is fel lehet használni, pl. időjárás-elemzésre, vagy akár a légtérhasználat nyomon követésére.
A Walmart a világ egyik legnagyobb kiskereskedelmi vállalkozása, és neki már van szabadalma drónos házhozszállításra. Ahhoz pedig elég fontos lesz tudni, hogy mi történik a levegőben.
A Trive.Me mobilapp pedig olyan, mint az Uber, csak itt nem fuvart keresel, hanem parkolóhelyet a motorodnak, vagy motort az üresen álló garázsodba.
Mindezt az IOTA rendszerén, és most még igényel néhány koppintást a telefonon, de mondjuk jövő ilyenkor, vagy a hálózat elég nagyra növekedésekor simán el tudom képzelni a következő szituációt: a navigáción beállított úticélodhoz megérkezve a telefonod automatikusan lefoglalja és kifizeti neked a legközelebbi szabad garázst (a megfelelő paraméterek mellet természetesen), és mikor odaérsz az ajtóhoz, a mobilodban lévő NFC vagy RFID csipet érzékelve az kinyílik. A bérlet lejártakor pedig kigördülsz a kapun, és a garázsban lévő miniszámítógép már frissíti is a státuszt, újból elérhetőre.
Ez a szép új világ. Ha felelősen élünk a lehetőségekkel, tényleg szép is lehet, szatirikus felhangok nélkül. Ezt pedig mind a technológiai cégek, mind a kriptoipar szereplői látják, az első fecskék pedig már megjelentek.
Az IOTA-ról nem szeretnék beszélni, jól ismert projekt, magyar nyelven is sok tartalom érhető el róla, akit pedig ennél is jobban érdekel, úgyis beleássa magát a témába. Viszont nincs egyedül a szektorban, így most megnézzük, ki lépett még porondra, a következő részben pedig a legújabb trónkövetelőket vesszük szemügyre.
Waltonchain
Elsősorban a supply chain megoldásáról ismert, és arról, hogy így a VeChain komoly vetélytársának számít.
Az ellátási lánc viszont az IoT előnyeinek másik nagy nyertese lehet, így a Waltonchain nem egyszerűen a termékek nyomon követésnek a naplózását fejti ki a víziójában, hanem mindennek az automatizált, a hálózaton egymással kommunikáló eszközökön keresztül történő megoldását.
Hogy miért is fontos az emberi beavatkozás nélküli, hiteles adatgenerálás, és az ezekből kinyerhető információ, arról majd egy későbbi, az ellátási láncokat blokkláncon futtató projektekről szóló cikkben beszélünk.
Általános dolgokról sem szeretnék beszélni a Walton kapcsán, inkább arról, hogy mint IoT és supply chain szolgáltató, hol tartanak most.
A Waltonchain az ellátási lánc folyamatába RFID, rádiófrekvenciás azonosítást lehetővé tevő csipeket integrál be (apró érdekesség, de az RFID technológiát kitaláló személy neve Charlie Walton), és az általuk gyűjtött adatokat a blokkláncon tárolja. Eddig ez elég oldszkúl értékajánlat, annyiban több a vetélytársak rendszerénél, legalábbis néhányukénál, hogy nem Erzsike, a gépírónő pötyögi be az adatokat a gyártó cég adatbázisába.
Ehelyett az rfid csipek beépített leolvasókkal kerülnek kapcsolatba, és az adott termelési sorban a megfelelő adatokat, mérési eredményeket, stb. automatikusan érzékelik, hozzárendelik az adott csip egyedi azonosítójához, ennek a megtörténtét pedig a blokkláncon rögzítik.
Ehhez a Waltonchain gyárt leolvasókat, csipeket, és célszoftvereket.
Hogyan kell ezt elképzelni a valóságban? Vegyük sorra egy példán! Mondjuk varrodát üzemeltetsz, és fair-trade biopamutból készítesz ruhákat.
Begördül a kapun a szállítmány, a kamion meghozta a pamut előállítójától az árut. A gyapottermelő szintén Waltonchain felhasználó (mezőgazdasági termények követésére is van rendszerük), a ládákon az ő kódja is fel van tűntetve, a feldolgozócég, aki a gyapotból a pamutszövetet előállítja, szintén Waltonos kódja mellett.
A targoncás odagördül a rámpára, a rajta lévő rfid olvasó már érzékeli is a ládán lévő csip jelét, és az adatbázisban megjelenik, hogy az adott ládát vette fel a villákra. Begurul a raktárba, és átmegy a betonpadlóba lefúrt másik rfid olvasó fölött, amely szintén bejegyzi az adatbázisba, hogy az adott árucikk az adott raktár adott sorába lett letéve.
Eltelik egy kis idő, sorra kerül az a bizonyos ládányi kelme, megy a varrógépekhez. A targonca felveszi (rfid bejegyzés az adatbázisba), ismét átgurul a padlóban lévő érzékelő fölött (rfid bejegyzés), és bemegy a gyártósorhoz, ahol leteszi a munkások elé, nem meglepő módon szintén egy rfid olvasó elé.
Az olvasó berögzíti az adatbázisba, hogy ez a ládányi anyag a 2. számú soron lett termelésbe vonva, ezen a dátumon, ebben az órában, ha az alkalmazottaknak van személyi azonosítója, még az is hozzákerül. Elkészül a farmernadrág, és utolsó simításként belevarrják a cimkét. A cimkék mellé pedig egy filléres rfid csipet, amely akkora és olyan vastag, mint egy sima postai bélyeg.
A késztermék átkerül a csomagolósorra, bedobozolják, és kap egy azonosítót, egy csipet, hogy ez a doboz ezt meg ezt a darabot tartalmazza. Beérkezik a megrendelés a helyi ruhaboltból, a targonca felveszi a dobozt (rfid bejegyzés), felteszi a teherautóra, a teherautó elviszi a bolthoz, leteszi (rfid bejegyzés), a boltban pedig a saját adatbázisukba felveszik, mint árucikket (rfid bejegyzés), mehet a fogasra, új kollekció érkezett.
Ez a csip, illetve a hozzá tartozó rfid-azonosító a Walton rendszerében mostanra a következő információkat tartalmazza: hol és kik termelték az alapanyagot, azt hol és kik dolgozták fel.
A ruhaszövetből hol, kik, és mikor készítették el a ruházati terméket, és milyen ruha lett belőle. Ez a ruha mikor került ki a gyárból, hová és kihez került. Mindezeket az információkat pedig várhatóan te, mint fogyasztó is megkaphatod, amint az rfid-képes okostelefonoddal a megfelelő applikáción keresztül beolvastatod a boltban a cimkét.
Vagy menjünk egy lépéssel tovább, az applikációban beállítod, hogy küldjön értesítést, hogy adott ruhagyár adott típusú ruhája, amely a meghatározott termelő alapanyagából készül, az adott boltban kikerül a polcra, esetleg foglaljon is le neked egyet az adott méretben, és az egyenlegedből utalja is el az árát.
Na ez a „dolgok internete”.
Egy ruhánál talán kevésbé létfontosságú az ilyen részletes nyomonkövetés, de az élelmiszerbotrányok korában nem nehéz elképzelni, milyen hasznos tud ez lenni mondjuk egy tejipari termék esetében.
Élelmiszer, például tej esetében olyan plusz információk is rögzítésre kerülhetnek, mint mondjuk a nyersanyag hőmérséklete, a labormérés eredményei (zsírszázalék, fehérjetartalom, csíraszám, stb.), a tárolóhelyiség vagy a szállítójármű paraméterei (hőmérséklet, páratartalom, útidő), vagy akár az, hogy a gyárból kikerülve mennyi idő telik el, mire a bolt polcára kerül, és mikor került fel a bolt hűtőpolcára, az a hűtőpolc pedig folyamatosan tartotta-e a megfelelő tárolási hőmérsékletet.
Ezeket a mérési eredményeket szenzorok rögzítik, amelyeket össze lehet kötni – egybe lehet építeni – az rfid-bejegyzéseket készítő terminálokkal, amelyek automatikusan frissítik a blokkláncon található adatokat.
A cég mostanra szerteágazó területen, a mezőgazdaság, egészségügy, logisztika, műalkotások terén ajánl szolgáltatásokat, illetve rendelkezik olyan partnerekkel, akik tanácsadóként alkalmazhatók.
Legyen szó élelmiszer-nyomonkövetésről, ruházati cikkek vagy műtárgyak eredetigazolásáról, a tanácsadás is széles körű: a Walton rendszerével kompatibilis vállalatirányítási- és adatbázis-rendszer, technológiai és technikai támogatás – azaz a hardverek beszerelése, konfigurálása –, applikációk fejlesztése, és akár oldalláncok létrehozása a tranzakciók – az rfid bejegyzések – kezeléséhez.
Nekünk most már semmi más dolgunk nincsen, mint kivárni, hogy elegendő termelő, gyártó, feldolgozó, szállítmányozó és kereskedő térjen át erre, vagy ehhez hasonló rendszerre. Esetleg megkérdezhetjük a boltban, hogy mikorra tervezik az át állást : )
IoTeX
Az IoTeX megfogalmazásában a „dolgok interneténél” is fontosabb, hogy a „megbízható dolgok internetét” építsék ki. Ahogy a Walton esetén leírtuk, egy automatizált világban a legkülönfélébb adatokat rögzíthetjük és követhetjük nyomon.
Ezek az adatok információkat szolgáltatnak nekünk, például azt, hogy „ezt a tejfölt inkább már ne vedd le a polcról, mert holnapra megromlik”. Honnan tudhatjuk viszont, hogy maga a szenzor nem lett-e „megpiszkálva”? Mennyire hiteles az az adat, amelyet a blokkláncra rögzítenek, és amelyet megjelenítenek nekünk?
Az úgy rendben van, hogy blokkba foglalás után már nem módosítható, és ezért hiteles, de honnan és hogyan jön maga az adat, amelyik bekerül a blokkba? Mi van akkor, ha az a bizonyos gyapottermelő vagy tejtermelő egyáltalán nem termel biogyapotot vagy biotejet, hanem egyszerűen felvásárolja a falubeliektől a biztosan nem bio terményt, és aztán eladja a sajátjaként? Hogyan tudnánk ezeket a gyenge pontokat megszűntetni?
Az egyszerű válasz az, hogy egyelőre sehogy, ahol emberi közreműködés van, ott mindig is lehetőség lesz manipulációra.
Lehet viszont csökkenteni a kockázatokat, és azon lehetőségek számát, ahol a folyamatban résztvevők módosításokat hajthatnak végre akár az informatikai rendszerben, akár a valódi, kézzel fogható termékeken.
A megoldásuk viszonylag egyszerű. Ha probléma az adatok manipulálása, akkor gyártsunk olyan készüléket, amelyet nem lehet manipulálni, vagy legalább szól, ha beavatkoztak a működésébe, például felnyitották a készülék borítását.
Így a rögzített adatokról tudhatjuk, hogy nem csak azért hitelesek, mert blokkláncon vannak, hanem azért is, mert már eleve úgy kerültek fel a láncra, hogy hiteles, manipulálatlan készülékek rögzítették azokat.
Minden, a hálózaton résztvevő „dolog”, legyen az eszköz, gép, vállalat vagy akár személy, rendelkezik egy úgynevezett decentralizált identitással, amely biztosítja, hogy azt a bizonyos adatot tényleg az a résztvevő rögzítette, vagy éppen tényleg az a felhasználó kíváncsi rá, akinek jogosultsága van erre.
Megmondom őszintén, ez a része nem teljesen világos nekem, hogy hogyan is történik ennek az identitásnak a létrehozása, rögzítése. Tehát ha beregisztrálok a rendszerbe, mint mondjuk gyapottermelő, honnan fogja tudni a rendszer, hogy én tényleg az vagyok-e? Honnan fogja tudni, hogy nem mondjuk gyapotkereskedő, gyapotfelvásárló? Ha kiderül a turpisság, ki és hogyan írhatja át a profilomhoz tartozó adatokat, termelőről kereskedőre?
Ha pedig kereskedő vagyok, akkor nem tudom megnézni mondjuk a szomszéd falu termésátlagát, hogy segítsen nekem az árképzésben, mert üzleti szempontból érdekellentét van közöttünk? Szóval ez egyelőre még homályos, de biztosan meglesz a megoldás erre is, ha már a szalmakalapunkba is be tudnak építeni egy napfényintenzitás-mérő szenzort : )
Amennyiben mi nem fogyasztók és nem is termelők vagyunk, de érdekelne a térség gyapottermesztése, mert egy kutatáshoz szükséges, amelyet a klímaváltozás hatásairól írunk, akkor sem kell kétségbe esnünk.
Az adatok ott vannak a láncon, hitelesek, már csak egy módszer kell, hogy használni tudjuk azokat.
Akkor legyünk a rendszer tagjai, mint elemzők, és fizessünk az adatok használatáért, a rendszeren belül, azok előállítóinak, tulajdonosainak, közvetlenül, harmadik fél nélkül. Ezt fordítsuk le bárki által érthető nyelvre: ha én például hordozható napelemes kerti grilleket gyártok vagy forgalmazok, az év végi nyereség szempontjából nagyon hasznos lenne, ha olyanok látnák a hirdetéseimet vagy az akcióimat, akik amúgy szeretnének hordozható, napelemes kerti grillsütőt venni, mert ők nagyobb eséllyel lesznek a vásárlóim, mint bárki más. De ki tudja, hogy ezek az emberek hol vannak?
Nos, az internetes megacégek tudják. A google keresőjében rákerestél arra, hogy hordozható, napelemes kerti grill, és a feldobott oldalak közül többet is végigkattintottál. A facebook-on lájkoltad a helyi barkácsbolt grillsütős akcióját, vagy a munkatársad hétvégi grillpartijáról készült fotókat.
A youtube-on pedig olyan videókat nézel, amelyek grillsütők házi összeállítását mutatják be a kreatívkodást kedvelők számára. Ez, amit teszel, keresel, kattintasz, lájkolsz, ez mind adat.
Ezek az adatok azt az információt szolgáltatják a nagy tech-cégeknek, hogy ha jelentkezik náluk egy hirdető, aki kerti grillsütőket forgalmaz, akkor a hirdetéseit neked dobja fel a rendszer, mert te pont ilyen akarsz venni. Ezért a szolgáltatásért pedig a hirdető jelentős összeget fizet. A cégeknek, nem pedig neked.
Ha pedig egyáltalán nem akarsz venni semmit, és a hirdetések sem érdekelnek, akkor jó lenne megtenni, hogy ezeket a böngészés során generált adatokat egyszerűen letiltanád mindenki más számára.
Ezt ma nem tudod megtenni, legalábbis nem a mainstream interneten a mainstream megoldásokkal. Sem pedig a többi adatoddal. Az IoTeX rendszerén minden, a megfelelő eszközön keresztül létrehozott adatod a te kezedben van, te kontrollálod. De ehhez a megfelelő eszköz kell. Megbízható eszköz.
A cég termékei még nem értek el a sorozatgyártás és kiskereskedelmi értékesítés fázisába, de pontosan ez a terület az, ahol ők is egyesíteni szeretnék a blokklánc és az IoT előnyeit, mégpedig úgy, hogy a blokkokban hitelesített adatok már eleve hitelesek legyenek, a blokklánc maga csak tárolja azokat.
Illetve ezt a részt pontosítsuk, az információk alapján még nincs értékesítésük.
Viszont a közeljövőben esedékes technológiai rendezvényeken, amilyen a TechCrunch Disrupt nevű eseménye San Franciscoban, vagy a 2020-as CES Las Vegasban, várhatóan két terméket is bemutatnak, a Pebble Trackert és a Ucam kamerát. Tehát ezek valószínűleg már a tömeggyártás fázisában vannak, csak még nem debütált a termék a piacon.
A jelenlegi sajtóhírek alapján a Pebble egy GPS-tracker, amely a pozíció mellett a környezeti paramétereket is naplózza, azaz a hőmérsékletet, páratartalmat, levegőminőséget. A Ucam pedig egy megszokott IP-kamera, a rögzített adatokat, a videofelvételeket viszont titkosítva továbbítja, a hozzáférhetőségi jogokat pedig a blokkláncon tárolt, hiteles identitás alapján biztosítja.
Mindkét eszköz lehetővé teszi az adatok teljes körű birtoklását és kontrollálását, azaz te döntheted el, hogy ki férhet hozzájuk, és egyáltalán hozzáférhet-e bárki rajtad kívül.
A technikai fejlődés izgalmas korában élünk, és bár nem tudjuk, mi az, ami megvalósul, és mi fog a tervezőasztalon maradni, kíváncsian várjuk a fejleményeket!
A következő részben az IoT szektor ifjú titánjait vesszük szemügyre, vagy a nem is annyira ifjú, de egyelőre szerényebb haladást mutató projekteket!
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂
