Vendégbejegyzés
Egy bálna sikeresen végrehajtott egy magas tőkeáttételű short pozíciót a Bitcoinon, és ezzel 10 millió dolláros nyereséget ért el.
A szuper hír az, hogy az ehhez hasonló lehetőségeket az új kripto AI-ügynök, a MIND of Pepe ($MIND) is be tudja azonosítani.
Igaz, azóta a bálna lebukott, hogy lopott pénzekkel kereskedett, de a $MIND tisztességes játékra buzdít.
Forrás: X
A MIND of Pepe a 2025-ös év egyik legmenőbb ICO-ja, hiszen kicsivel több, mint két hónapja indult, és már majdnem 7,5 millió dollárt gyűjtött.
Ez a nagy lendület annak köszönhető, hogy a kereskedőket segítő, mesterséges intelligenciával felturbózott kriptokereskedési technológiát folyamatosan fejlesztik. Ennek hála a befektetők támogatva lehetnek akkor is, ha a piac épp nem szárnyal, hanem zuhan.
Az előértékesítéshez korán csatlakozók most 0,0035518 dollárért juthatnak hozzá a natív $MIND tokenhez, de az ár a következő finanszírozási szakasz beköszöntével nemsokára emelkedni fog.
Csatlakozz te is a lehető legalacsonyabb belépési ponton a MIND of Pepe ($MIND) projekthez!
Sikeres $BTC, $MUBARAK és $TUT kereskedések
Vasárnap egy Bitcoin bálna keltett hatalmas hullámokat a kriptomédiában, miután 445 millió dolláros short pozíciót vett fel BTC örökös határidős ügyletekben 40x-es tőkeáttétellel – ez akkor 1,3 millió dolláros profitot tett ki.
A Hypurrscan adatai szerint a bálna likvidálási pontja 85.592 dollár feletti volt, ami felbőszítette a többi kereskedőt, és megkísérelték kiszorítani a pozíciójából.
Forrás: CoinMarketCap
A bálna erre még 5 millió dollárt adott hozzá USDC-ben, és megerősítve a marginját, egy nappal a FOMC ülése előtt végül lezárta a pozíciót.
Miáltal a Bitcoin a szerdai ázsiai kereskedési szekció folyamán 81.000 dollárig süllyedt, a bálna majdnem 10 millió dolláros nyereségnek örvendhetett.
Forrás: X
A bálna felettébb bölcs módon ezeket a nyereségeket Ethereumba ($ETH) vitte át, és az Etherscan adatai szerint több mint 3200 ETH-t vásárolt több mint 6,1 millió dollárért.
Ezalatt egy újabb kereskedő 40.000 dollárból 1,28 millió dollárt teremtett $MUBARAK kereskedésből és $TUT kereskedés útján 42.000 dollárból 300.000 dollárt varázsolt.
Forrás: X
Ugyan a fentebb felvázolt kereskedések hatalmas nyereséget ereményeztek, megkövetelték azt, hogy a bálnák folyamatosan figyeljék a piacot.
Erre valljuk be egy átlagos befektető nem feltétlenül áll készen, egyszerűen nem szeretne éjjel-nappal a grafikonokat bámulni.
Nos, azok számára, akik ezzel ugyanígy vannak, jó hír, hogy nemrég felbukkant a MIND of Pepe mesterséges intelligencia-ügynök, amely képes lesz nyomon követni az aktuális piaci trendeket és hasznos betekintéseket, elemzéseket adni a befektetőknek.
A MIND of Pepe technológiája az ICO végeztével, a projekt hivatalos indulásával lesz aktív.
Nézd meg a MIND of Pepe ($MIND) előértékesítését
A MIND of Pepe a befektető szövetségese a kriptokereskedés során
A MIND of Pepe azon túl, hogy egy remek kriptoeszköz, éles szemű kereskedési asszisztensként funkcionál, folyamatosan pásztázza a friss információkat, és alaposan ki is elemzi őket.
A fejlett mesterséges intelligencia támogatásával a $MIND token tulajdonosok ki tudják szúrni a nyereséges piaci mozgásokat – mint például a nemrégi 10 millió dolláros Bitcoin short ügyletet – még mielőtt azok kibontakoznának.
A MIND of Pepe titka a hive-mind elemzésben rejlik, ami azt jelenti, hogy összeszedi a befektetők hálózatának meglátásait a különböző platformokon (pl.: X ).
A trendek és a kereskedők körében népszerű témák nyomon követése olyan lehetőségeket mutatnak be, amelyeket mások esetleg könnyen kihagynának.
A MIND of Pepe a beszerzett adatokat meglátásokká formálja. Ráadásul manuális frissítés nélkül folyamatosan tanul és fejlődik, így mindig a friss piaci trendek alapján élesíti a stratégiáit.
A projekt együttműködik a legfontosabb véleményvezérekkel, platformokkal és közösségekkel, így mindig képben van az új fejleményekkel.
Ez még nem minden, hiszen a MIND of Pepe blokkláncokkal és a decentralizált alkalmazásokkal is együttműködik, így akár trendi új érméket is be tud vezetni.
Amennyiben a piac nem kínál fel egyértelmű lehetőségeket, a MIND of Pepe olyan projekteket generálhat, amelyek passzolnak az aktuális beszélgetésekhez, és gyorsan népszerűvé válhatnak.
Az adatelemzés, az adaptív AI és a blokklánc-interakció szuper mixével a MIND of Pepe nélkülözhetetlen eszköze lesz a kripto befektetőknek.
Nézd meg a MIND of Pepe ($MIND) előértékesítését
Egy kis részlet a MIND of Pepe technológiájából
A MIND of Pepe az alábbi X-posztban betekintést ad az AI-t működtető technológiáról, és felfedi, hogyan nyújt a $MIND a tulajdonosoknak komoly kereskedési előnyt.
Forrás: X
A MIND of Pepe LLM-alapú társalgási mesterséges intelligenciával működik – ez a technológia vezérli a fejlett chatbotokat is, de itt a kriptókra, mémekre és piaci trendekre van kihegyezve.
A MIND of Pepe-pel való interakció során olyan érzésed lehet, mintha egy bölcs kereskedővel beszélgetnél, aki jól ismeri a legfrissebb piaci híreket.
A projekt Retrieval-Augmented Generation (RAG) rendszerrel bír, amely a mesterséges intelligencia nyelvi készségeit valós idejű adatlekérdezéssel párosítja.
Szóval ha a Bitcoin megélénkül, a RAG segédletével a MIND of Pepe valós időben tudja elemezni, hogy mi történik és miért.
A MIND of Pepe REST API integrációja csatlakozik az élő adatfolyamokhoz, így mindig követheti az olyan főbb mérőszámokat, mint az ármozgás, a kereskedési volumen és a hangulatváltozások.
Ez a technológiai alap a MIND of Pepe számára lehetővé teszi, hogy aktuális betekintéseket és bölcsebb kereskedési lehetőségeket kínáljon fel a $MIND tulajdonosok részére.
Nézd meg a MIND of Pepe ($MIND) előértékesítését
Csatlakozz a MIND of Pepe előértékesítéséhez és válj $MIND tulajdonossá
Látogass el a MIND of Pepe honlapjára, csatlakoztasd hozzá a pénztárcádat (pl. Best Wallet), és vásárolj $MIND-ot ETH, USDT vagy bankkártya használatával.
A Best Wallet egy népszerű, nem letétkezelői, multi-chain pénztárca, mely kiemeli a MIND of Pepe-t az „Upcoming Tokens” szekciójában.
Forrás: X
A Best Wallet támogatásával a birtokosok egyszerűen megnézhetik a $MIND érméiket a hivatalos igénylési dátum előtt. Az alkalmazást a Google Play vagy az Apple App Store oldalról tudod letölteni.
Csatlakozz a MIND of Pepe közösségéhez az X és a Telegram oldalon, így mindig láthatod a legújabb frissítéseket.
Nézd meg a MIND of Pepe ($MIND) előértékesítését
Ezek is érdekelhetnek:
- Boldog 5. szülinapot Solana, vár a Solaxy támogatása
- A 3 legjobb Mystery Box oldal, amely elfogadja a kriptót
- Vásárolj mém érméket egy új módszerrel
A Kriptoworld.hu nem támogatja és nem vállal felelősséget az ezen az oldalon található tartalom, pontosság, minőség, reklám, termékek vagy egyéb anyagok tekintetében. Az olvasóinknak javasolt saját kutatást végezniük, mielőtt bármely említett céggel kapcsolatba lépnének. Felhívjuk figyelmed, hogy a bemutatott információk nem tekinthetők jogi, adózási, befektetési, pénzügyi vagy egyéb tanácsadásnak, és nem értelmezhetők annak. Az ezen az oldalon található semmilyen tartalom nem minősül a Kriptoworld.hu vagy harmadik fél szolgáltató általi felhívásnak, ajánlásnak, jóváhagyásnak vagy ajánlatnak kriptoeszközök vagy más pénzügyi eszközök vásárlására vagy eladására. A kriptoeszközök magas kockázatú befektetések. Mérlegeld, hogy megérti-e a pénzedet kockáztatni. Az itt szereplő tartalmat semmiképpen sem szabad befektetési tanácsadásként kezelni. A Kriptoworld.hu nem tehető felelőssé közvetlenül vagy közvetetten az ezen az oldalon bemutatott tartalom, termékek vagy szolgáltatások használatából vagy azokkal kapcsolatos megbízhatóságból eredő károkért vagy veszteségekért. A témában javasoljuk saját cikkünket, ami ide kattintva érhető el