Argentínában zajlik annak a Libra nevű mémérmének a vizsgálata, amelyet Javier Milei elnök is megosztott néhány órával az összeomlása előtt.
Eduardo Taiano ügyész jelenleg azon dolgozik, hogy olyan bizonyítékokat szerezzen, amelyek Mileit a valuta kibocsátásában részt vevő csoporthoz köthetik.
Taiano részletes jelentést kért az összes Libra token mozgásról. Célja, hogy megállapítsa, mely címek részesültek a legnagyobb előnyben, és megpróbálja összevetni ezeket a címek tulajdonosaival. Azonban a fiókok pszeudonim jellege megnehezíti ezt a feladatot.
Az ügyés ezenfelül teljes vagyonbefagyasztást rendelt el a vizsgálatban érintett eszközökre.
Ezzel akarja elkerülni azok eltüntetését, és megállapítani, történt-e pénzmosás vagy vagyonátjátszás a Libra más platformokra való mozgatásával.
Ennek érdekében az ügyész üzenetet küldött nemzetközi tőzsdéknek, hogy adják ki a Libra tokenmozgásaira vonatkozó adatokat.
Az egyik vizsgált cím már korábban is vásárolt más mémcoinokat. Ez egy eszközmosási rendszerre utalhat.
Végül az ügyész az üzenetváltásokat és a látogatásokat is összevetette, hogy megállapítsa, ki a felelős a Libra elindításáért. Telefonhívások és látogatási nyilvántartások alapján próbálják összekapcsolni az állítólag érintett csoportot, köztük Milei elnököt is.
Karina Milei, az elnök húga, szintén vádakkal néz szembe. Állítólag „tanácsadói díjak” jogcímen kenőpénzt fogadott el.
Jelentések szerint a vizsgálatok az Egyesült Államokban is folynak. Az igazságügyi minisztérium már elrendelte a nyomozást, amely még korai szakaszában jár.
Milei elnök többször is tagadta, hogy köze lenne a több mint 44.000 befektetőt érintő ügyhöz.
Februárban egy tévéinterjúban így nyilatkozott: „Ha elmész a kaszinóba és pénzt veszítesz, az a te problémád.”
Olvastad már? A kriptoipar nem állt le, a fejlesztők tovább építik
SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!
Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!
A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.