Vendégbejegyzés
Az $SPX6900 érme elmúlt hetét 62,09%-os emelkedéssel zárta, és szombaton még új történelmi csúcsnak is örülhetett 1,36 dolláron.
A legfrissebb index coin, a Meme Index ($MEMEX) is büszke lehet eddigi teljesítményére, hiszen szombat kora délután vizsgálva előértékesítése már 1,7 millió dollárnál járt.
Forrás: CoinMarketCap
Az SPX-ről jó tudni, hogy az S&P 500 tőzsdeindex érméje, amely az amerikai tőzsdén jegyzett, 500 legnagyobb piaci kapitalizációjú vállalatot vonultatja fel.
Az S&P 500 egy olyan pénzügyi rendszert képvisel, amely a csúcson álldogálókat nagyobb haszonnal látja el, mint a lentebb lévőket.
Az S&P 500-nál 6400 ponttal magasabb az $SPX6900 mém érme, amely egy új pénzügyi forradalmat indít azért, hogy visszalopja az amerikai álmot az átlagemberek számára.
Forrás: Google Finance
A Meme Index is valami ilyesmivel foglalkozik, és ezt igen hasznos módon kivitelezi: négy mém érme indexet alapít azért, hogy könnyed hozzáférést adjon a mém érmék kosarához, mindezt pedig kockázati toleranciától függően. Ez az ötlet egyértelműen megnöveli az érdeklődést a pénzügyi forradalom témája iránt.
Most, hogy az S&P 500 egyre csak esik, nem lehet véletlen, hogy az $SPX6900 és a $MEMEX ennyire kiemelkedik, pedig a részvénypiacok rövidtávú medvés borúlátása szinte tapintható.
Forrás: X
Az SPX6900 és a MEMEX a pénzügyek mémesítésének élharcosai
Az SPX6900 honlapját hasonlóan húzták fel, mint a Bloomberg-ét, így küldetése, miszerint alaposan meg szeretné bolygatni a fennálló pénzügyi rendet, egészen egyértelmű.
A Meme Index-et tulajdonképpen a tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) tömeges megjelenése ihlette, ezek voltak ugyanis a legelső indexalapok.
Miután 1993-ban színre lépett az első ETF (S&P 500 SPDR), a sorban több ezer követte. Az ETF-ek kedvező lehetőséget nyújtanak egy indexhez való hozzáféréshez anélkül, hogy az összes eszközt külön-külön kellene megvenni.
Másrészt olyan alternatív eszközosztályokhoz, például a kriptovalutákhoz való hozzáférésre is alkalmazhatók, amelyekhez korábban a lakossági befektetők csak igen nehézkesen tudtak hozzáférni.
A történelem legsikeresebb ETF bevezetése eddig a BlackRock vagyonkezelő óriás iShares Bitcoin Trust ETF-je (IBIT). A BlackRock példáját szem előtt tartva a Meme Index az indexalap decentralizált változataként hirdeti magát, de a mém érmékre vonatkozóan.
Ahelyett, hogy csak Bitcoint tartana, akár az iShares Bitcoin Trust, a Meme Index a négy különböző mém indexet eltérő kockázati profilokhoz alakította ki, és az egyes kosarakban különböző mém érmékből álló portfólió rejtőzik.
Az SPX6900 küldetése az, hogy a 2008-as pénzügyi válság, a pandémia, az infláció és sok más egyéb után elhozza az „emberi remény” új világát:
„Egy olyan világba születtél, ahol a házvásárlás több százezres jelzáloghitel felvételét jelenti. Egy olyan világba, ahol a társadalombiztosítás főleg mítosz, mint biztonsági háló, annak dacára, hogy minden fizetésből levonják. Egy olyan befektetési világba kerültél, ahol a tőzsde már megünnepelte a legjelentősebb nyereségét, és most azon gondolkodsz, hogy mi maradt a számodra. Egy olyan valóságban navigálsz, amelyet a 9/11 utóhatásai, a 2008-as bénító recesszió, egy példa nélküli globális világjárvány, az elszabadult infláció és a fokozódó erőszak formált. Te egy másik Amerikába születtél. Egy olyanba, amelyet örökre megváltoztattak a gazdasági és társadalmi tényezők, amelyekre nagyrészt nincs is ráhatásod. Egy új világ, amely új megoldásokat követel. Az SPX6900 az a vászon, amelyre új pénzügyi álmokat festenek. Ez egy faliszőnyeg, amelyet az emberi remény szálaiból szőttek. Az S&P500 tőzsde az emberek számára. Az SPX6900 elveti a magokat a holnapok erdejéhez. Az SPX6900 milliók lelkét és testét táplálja. Az SPX6900 a tied, a gyermekeidé és az utánuk következő számtalan nemzedéké.”
De a valóság az, hogy az SPX6900 egy hasznosság nélküli mémesítés. Az viszont dicséretes, hogy csábító narratívájával virágzó közösséget épít.
A Meme Index is képes hasonló szálat szőni, de közben kiaknázza az indexbefektetés erejét, decentralizálja, és ráhelyezi a mém érme szektorra, oda, ahová a kriptovaluták világába érkező új lakossági pénzeszközök zöme landol.
Nézd meg a Meme Index ($MEMEX) előértékesítését
A $MEMEX a soron következő indexérme, amely 500 dollárból 9,3 millió dollárt teremt?
Ugyan a mém érmék a teljes kriptopiaci kapitalizációnak csak igen kis hányadát teszik ki, a kereskedési volumenből való részesedésük 2024-ben 6,7%-ra rúgott.
A Meme Index kész a mém érmék színpadán megjelenő új trendeket az indexcsaládon belül megragadni.
Ha erről az oldalról nézzük, a $MEMEX klasszisokkal többet kínál, mint az SPX6900, így remekül illeszkedik egy 2025-ös diverzifikált kriptoportfólióba.
A $MEMEX már csak azért is megcélozhat egy olyan felívelést, mint amit az SPX6900 most átél, mert mémesíti a pénzügyi piacokat, illetve mert hasznos volta segíthet a mém érmékkel szembeni kitettség megkaparintásában.
Az SPX6900 az Ethereum-láncon helyezkedik el, azon a láncon, amely 2023 augusztusában indult.
Amennyiben anno egy befektető 500 dollárt fektetett volna be, amikor még csak 0,00006467 dolláron jegyezték, akkor most igen fantasztikus megtérülést tapasztalhatna.
Forrás: DEXTools
A 143 ezer feliratkozóval bíró kriptós YouTube csatorna, a CryptoGains arra motiválja a közönségét, hogy mielőbb csatlakozzon a Meme Index-hez, mert csak így tudja biztosítani a legjobb megtérülést:
Nézd meg a Meme Index ($MEMEX) előértékesítését
Íme a Meme Index ökoszisztéma négy belevaló indexe:
Meme Titan Index – A világ 10 legjobb mém érméjét gyűjti egybe. Olyan tokenek tartoznak ide, mint például a $DOGE, a $SHIB és a $PEPE, amelyek jobban teljesítenek, mint a Bitcoin ($BTC) és az Ethereum ($ETH). Bár az 1000-szeres potenciáljuk a magasabb piaci kapitalizáció következtében jelentősen leredukálódhat, hatalmas növekedési lehetőségük nem kétséges.
Meme Moonshot Index – Ez a kosár telis tele van olyan volatilis, ámde felettébb reményteli tokennel, amelyek a legjobbak kívánnak lenni.
A Moonshot Index a gyorsan növekvő piaci kapitalizációjú tokenekre figyel, amelyek közül több is 1 milliárd dollár alatt csücsül. Ezek a tokenek ugyan nagyobb növekedési lehetőséggel kecsegtetnek, mint a Titan Index, de viszont nagyobb kockázattal is járnak.
Meme Mid Cap Index – Ez az az indexkosár, ahol a volatilitás még magasabbra szökik. Az itt lévő mémek villámgyorsan elérhetik a Moonshot vagy akár a Titan indexek szintjét. A Midcap azoknak szól, akik mindent megtennének egy kis kockázatért.
A Midcap index az 50 és 250 millió dollár közötti piaci kapitalizációjú érméket tartalmazza. Amennyiben ezeknek sikerül átlendülniük az 1 milliárd dolláros határon, a befektetők 4x és 20x közötti lehetséges hozamot is kiépíthetnek.
Meme Frenzy Index – Ez már a kőkemény degenek világa, akik imádják a vad életet, és benne vannak a legkockázatosabb játékokban. A magas kockázat természetesen magas jutalommal jár, és nem a félénk kereskedőknek találták ki őket. A Meme Frenzy Index sokkal inkább az extrém volatilitást kutató befektetők számára alapítódott. Ebből a kosárból ugyan több is elbukhat, de ha egy-egy szuperül teljesít, akkor az jelentősen növelheti az index összértékét.
Nézd meg a Meme Index ($MEMEX) előértékesítését
Ami az SPX6900 az S&P500-nak (SPX), az a Meme Index ($MEMEX) a kripto ETF-eknek
A projekt csapata a honlapján meghatározza, hogy a Meme Index hasonló előnyökkel rendelkezik, mint a tőzsdén található tőzsdén kereskedett alapok, azzal a fontos eltéréssel, hogy itt az irányítás a $MEMEX birtokosok kezében összpontosul.
A Meme Index négy területre fókuszál: piacszintű kitettség; befektetési stílus; különleges eszközökhöz való hozzáférés és a közösségi irányítás ereje.
Kitettség: A mém érmék bizonytalan színpadán igen nehéz feladat egyetlen érmére rábökni a befektetés során. Itt jön a képbe a Meme Index, és attól függően, hogy melyik kosarat választod, csökkentheted, illetve növelheted is a kockázatot.
Befektetési stílus: 4 index áll a rendelkezésedre, volatilitásuk eltérő: Titan, Moonshot, MidCap és Frenzy. Az, hogy melyiket választod, csak rajtad áll.
Egzotikus eszközök: A Meme Index felvonultatja a pikáns Frenzy mémkosarat, mely dugig van magas volatilitású, különleges érmékkel, amelyek trendik, és épp növekedésben vannak.
Irányítás: A Meme Index csapata a $MEMEX token tulajdonosait arra kéri, hogy szavazzanak a projekttel kapcsolatos, előterjesztett javaslatokkal kapcsolatban, illetve abba is van beleszólásuk, hogy mely érméket tegyék be, vagy épp vegyék ki egy bizonyos indexből.
- Be lehet nyújtani új javaslatokat.
- Szavazni lehet arról, hogy milyen friss mém érmékkel egészítsék ki a kosarakat.
- A dinamikus kosarak megadják azt az előnyt, hogy a divatos mémek játékban maradjanak.
- Csakis kizárólag a $MEMEX tulajdonosok érhetnek hozzá a Meme Indexhez, és ők adhatnak javaslatokat, illetve ők gyakorolhatják a szavazást.
Nézd meg a Meme Index ($MEMEX) előértékesítését
Vár a $MEMEX 1361%-os APY-ja
Amint arról már volt szó, csak akkor jutsz hozzá a Meme Index érmekosaraihoz, ha alaposan betáraztál a $MEMEX tokenekből. Szerezz kitettséget te is ebben a sebesen fejlődő kriptoszektorban!
Arra is emlékeztetnénk, hogy az egyes indexeken belüli eszközök teljes mértékben megváltoztathatók. A közösség tagjai hallathatják a hangjukat, és így biztosítva van, hogy az indexek valóban dinamikusak legyenek.
Amikor tehát egy érme – mondjuk a $PEPE – kezd rossz eredményeket hozni, akkor simán lecserélhető egy másik, feltörekvő érmére, például a Pepe Unchained ($PEPU) tokenre.
Sőt, ha folytatódik az $SPX6900 sikertörténete, akkor esélyes lehet arra, hogy bekerüljön a Meme Index indexeinek valamelyikébe.
Az előértékesítési befektetők részt vehetnek a Meme Index lekötési protokolljában is, az APY cikkünk írásakor mintegy 1361%-os. Ne feledd, a jutalmak a pool növekedésével csökkennek, növeld mielőbb az állományod értékét!
Nézd meg a Meme Index ($MEMEX) előértékesítését
Biztosítsd a $MEMEX-et a lehető legkedvezőbb áron
Cikkünk írásakor, egy $MEMEX 0.0149234 dollárt tesz ki, de az ár 1 nap és 21 óra múlva növekedni fog.
Az ICO-hoz való csatlakozáshoz keresd fel a Meme Index honlapját és csatlakoztasd hozzá a pénztárcádat. A $MEMEX-et $USDT, $ETH, $BNB vagy bankkártya segítségével vásárolhatod meg.
A $MEMEX-et beszerezheted a Best Wallet Web3 kriptotárcában is, mégpedig az Upcoming Tokens szekciójából. Ehhez csak töltsd le a Best Wallet alkalmazást a Google Play vagy a Apple App Store oldalról.
A Meme Index-et két neves cég, a Coinsult és a SolidProof is auditálta, így meg lehetsz győződve a platform intelligens szerződéseinek biztonságáról is.
Maradj képben a legfrissebb hírekkel kapcsolatban, és csatlakozz a Meme Index közösséghez a Telegram és az X oldalon.
Nézd meg a Meme Index ($MEMEX) előértékesítését
Ezek is érdekelhetnek:
- Új kriptovaluták 2025-re – 4 érme jelentős potenciállal
- Megérkezett a Pepe Unchained várva várt Pump Pad frissítése
- A bálnák már 7,8 millió dollárt vittek be a Solaxy ICO-jába
SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!
A Kriptoworld.hu nem támogatja és nem vállal felelősséget az ezen az oldalon található tartalom, pontosság, minőség, reklám, termékek vagy egyéb anyagok tekintetében. Az olvasóinknak javasolt saját kutatást végezniük, mielőtt bármely említett céggel kapcsolatba lépnének. Felhívjuk figyelmed, hogy a bemutatott információk nem tekinthetők jogi, adózási, befektetési, pénzügyi vagy egyéb tanácsadásnak, és nem értelmezhetők annak. Az ezen az oldalon található semmilyen tartalom nem minősül a Kriptoworld.hu vagy harmadik fél szolgáltató általi felhívásnak, ajánlásnak, jóváhagyásnak vagy ajánlatnak kriptoeszközök vagy más pénzügyi eszközök vásárlására vagy eladására. A kriptoeszközök magas kockázatú befektetések. Mérlegeld, hogy megérti-e a pénzedet kockáztatni. Az itt szereplő tartalmat semmiképpen sem szabad befektetési tanácsadásként kezelni. A Kriptoworld.hu nem tehető felelőssé közvetlenül vagy közvetetten az ezen az oldalon bemutatott tartalom, termékek vagy szolgáltatások használatából vagy azokkal kapcsolatos megbízhatóságból eredő károkért vagy veszteségekért.