Az Instagram engedélyezi az NFT-ket

A korábban Facebook néven ismert Meta birtokában lévő Instagram egy blogposztban számolt be arról, hogy lehetővé teszi az NFT-k megjelenítését a felületén.
Első körben száz országban lesz elérhető ez a funkció, amellyel digitális kollekciókat lehet bemutatni, és ehhez össze lehet kapcsolni a kriptotárcákat az Instagram appjával.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A cég azt is elmondta, hogy melyek ezek a tárcák, és, hogy ezekkel érhetők el az Ethereum, a Polygon, és a Flow blokkláncok hálózata.
A bejelentésben kitérnek arra is, hogy Afrika, Ázsia, a Csendes-óceáni térség, a Közel-Kelet, és Amerika területén egyaránt aktiválják ezt az újdonságot. Emellett azt is elmondták, hogy a Coinbase Wallet és a Dapper lesznek az első tárcák, ez utóbbival pedig a Flow blokkláncon lévő kollekciók is elérhetővé válnak.

Kereskedj $500 bónusszal és találd meg a következő Gem coint a KuCoinon!

A Meta annak ellenére tette meg ezt a bejelentést, hogy a nemrégiben kiadott második negyedéves jelentésükből kiderül, a cég metaverzumos részlege veszteséget termel.
Nemrégiben ráadásul az Ethereum egyik alapítója is kritizálta a vállalatot, és annak terveit a metaverzumot illetően, elmondva, hogy „amihez a Facebook hozzányúl, az visszafele fog elsülni”.
A Meta mindenesetre bevezeti az újdonságát, ráadásul úgy, hogy elmondásuk szerint a megosztás illetve a posztolás semmibe sem fog kerülni a felhasználóknak.
A támogatott tárcák listáján a már említett kettő mellett megtalálható a Metamask, a Trust Wallet, és a Rainbow is.

„Lehetővé válik, hogy összekapcsoljuk a fiókokat a kriptotárcákkal, megosszuk a digitális gyűjteményeket, és automatikusan hozzá legyen rendelve az adott NFT-hez az alkotó és a tulajdonosa is.”

- Advertisement -

Olvastad már? KuCoin-vélemény – biztonságos és legális kriptotőzsde 2022-ben?

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

A bitcoin története: 18 év a kísérlettől a Wall Streetig

2026. október 31-én a bitcoin betöltötte 18. évét. A kísérletből globális pénzügyi eszköz lett, miközben az eredeti cypherpunk-ideál és a Wall Street érdekei egyre közelebb...

Fokozatosan újra elérhetővé válik a Binance-en a kiutalás

A Binance a rekordméretű, mintegy 6,3 milliárd dolláros kriptolopás után november 1-jén megkezdte a kiutalások fokozatos visszaállítását. A tőzsde szerint az érintett eszközök 95 százalékát...

A bitcoin árfolyama újra a 78.000 dollárt célozza

A bitcoin a rekordméretű Binance-incidens után lassan stabilizálódik, és ismét a 78.000 dolláros szintet támadja. A piac azonban továbbra is sérülékeny, miközben az altcoinok többsége...

Ügyféladatok is kiszivárogtak a Chainalysist ért kibertámadásban

A Chainalysis belső rendszereit érintő kibertámadásban ügyfélazonosító adatok kerültek illetéktelen kézbe. A vállalat szerint a támadó mesterséges intelligenciára épülő, részben automatizált módszereket is alkalmazott. Nevek és...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.