Az Exodus tárca 1,3 millió dollárral szállt be a kriptopénz lobbiba

A népszerű kriptotárca-szolgáltató az Exodus bejelentette, hogy 1,3 millió dollárt adományoz a Stand With Crypto Alliance számára.

Ez a politikai akciócsoport azzal a céllal jött létre, hogy növelje az amerikai kriptós szavazók politikai támogatását és mozgósítását.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A kriptó jövője a szavazókon múlik

A májusban alapított Stand With Crypto Alliance szerint az Egyesült Államokban körülbelül 52 millió ember rendelkezik kriptovalutával.

A szövetség célja, hogy a közelgő elnökválasztás előtt megfelelő oktatóanyagokkal láthassa el ezeket a szavazókat.

A nonprofit szervezet weboldalán az áll, hogy eddig 180 millió dollárt gyűjtöttek össze 1,49 millió kripto-támogató hozzájárulásával.

Ugyanakkor a Szövetségi Választási Bizottság hivatalos adatai szerint június 30-ig mindössze 13.690 dollárt adomány érkezett közvetlenül a SWCA-nak.

A szervezet kiáll a kriptobarát szabályozás mellett, beleértve az új amerikai pénzügyi innovációs és technológiai törvényt, amely kétpárti támogatást élvez a Kongresszusban.

Emellett több, mint 1000 politikust tart nyilván, és az alapján osztályozza őket, mennyire támogatják a kriptoipar fejlődését.

Szavazz még keményebben!

Az amerikai kriptós szavazók egyre többen vannak, és most jelentős szerepet játszhatnak a választások kimenetelének alakításában.

Joe Biden volt kampánystratégája nemrégiben elmondta, hogy a kriptoközösség valóban fontos lehet a döntő választókerületekben, és szerinte a jelölteknek mindenképp foglalkozniuk kell ezzel a csoporttal, függetlenül attól, melyik politikai oldalhoz tartoznak, mivel a kriptósok egyre nagyobb befolyással bírnak.


Lehetne inkább egy ravasz kerülőutat választani?

A verseny a demokrata alelnök Kamala Harris és a korábbi elnök, a republikánus Donald Trump között rendkívül szoros.

A Polymarket adatai szerint Harris jelenleg 50%-on áll, míg Trump szorosan követi 48%-kal.

Trump korábban már kimutatta támogatását a kriptopénzek iránt, például amikor szeptember 18-án Bitcoinért vett hamburgert egy New York-i bárban.

Harris ezzel szemben nemrégiben jelezte csak, hogy hajlandó támogatni az innovációt és egyértelmű szabályozásokat hozni a digitális eszközök számára.

Ahogy egyre több szervezet, például az Exodus, dolgozik a kriptósok politikai mozgósításán, ezek az erőfeszítések jelentős hatással lehetnek a kampányokra és azok eredményeire is.

Ha a jelöltek felismerik ennek a növekvő közösségnek a fontosságát, és az üzeneteiket ennek megfelelően alakítják, az a jövőben kedvezőbb politikai irányvonalakat eredményezhet a kriptoipar számára.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? Ez volt a Binance eddigi 5 legjobb marketingkampánya 2024-ben

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Történelmi lépés: BlackRock elindítja első Bitcoin ETP-jét Európában!

A BlackRock, az Egyesült Államok legnagyobb Bitcoin ETF-jének kezelője, most kiterjeszti jelenlétét az európai kriptopiacon, első Bitcoin alapú tőzsdén kereskedett termékével (ETP) Észak-Amerikán kívül. Ez...

Ethena rally vagy zuhanás? Óriási eladások és feloldások jönnek

A kriptopiac mindig tartogat meglepetéseket, és most az Ethena (ENA) került a figyelem középpontjába. A token árfolyama emelkedőben van, de a közelmúltbeli eladások és a...

USDC berobban Japánba: a Circle stablecoinja hivatalosan is zöld utat kapott!

A USDC stablecoin kibocsátója, a Circle történelmet írt azzal, hogy elsőként kapott hivatalos engedélyt stablecoin használatára Japánban. Az engedély birtokában a Circle március 26-án indítja el...

3 lopakodó üzemmódban lévő altcoin, amelyek 500%-os növekedésre készülnek április elején

A kriptobefektetők most néhány olyan altcoinra figyelnek, amelyek nagy mozgásra készülhetnek. Ahogy az energia épül, és a grafikonjelek erősek maradnak, három érme emelkedik ki, amelyeknél...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.