A Weiss befektetési elemző cég szerint a bitcoin a legjobb módja a vagyon hosszú távú tárolásának.
A bitcoin jelenleg túlzott eladásokkal küzd és nevetségesen olcsó, ezért kitűnő befektetést jelent a Weiss értékelése szerint.
Olvastad már? Mindössze két bányászgép nyereséges
Egy független cégről van szó, amely befektetési tanácsokat ad tőzsdékről, befektetési alapokról, ETF-ekről és egyéb befektetési lehetőségekről.
A novemberi 40%-os áresés ellenére, a úgy gondolják, hogy a bitcoin a legkevésbé bizonytalan befektetés, és a legjobb módja az érték tárolásának. Abban bíznak, hogy a 2019-es év számos sikert és haladást hoz majd a kriptopénzek hosszú távú befektetői számára.
„A kriptopiac mostani áresése bebizonyította, hogy az emberek túlbecsülik a technológia rövid távú lehetőségeit hosszú távon pedig épp ellenkezően – alábecsülik. Abban hiszünk, hogy a kriptopénzek forradalmasítják majd a pénzügyi szolgáltatások szektorát azok számára, akik hosszú távon gondolkodnak.” – mondták.
A mostani helyzet más
Hozzátették, hogy szerintük a 2019-ben eljövő szabályozások egyensúlyt találnak majd a befektetők védelme és a pénzügyi szektor innovációi között.
A Weiss korábban már kiemelte, hogy a jelenlegi árzuhanás miben különbözik a korábbiaktól.
Ezen véleményük megegyezik azokkal a kriptopénz-fanatikusokéval is, akik szintén abban hisznek, hogy jelenleg túlzottan sok az eladás. Miután ez a tendencia alábbhagy, az árfolyam is növekedni fog – vélik.
Múlt héten a Kriptoworld is beszámolt róla, miszerint Tom Lee, a Fundsrat Global Advisors ügyvezetője úgy véli, a Bitcoin értéke jelenleg 13.800 és 14.800 dollár között lenne valódi, ha megnézzük, hogy mennyi aktív bitcointárca létezik és összehasonlítjuk a bitcoin iránti kereslettel és kínálattal.
Ez az érték jelentősen a jelenlegi árfolyam fölött van. Hozzátette, hogy a jelenlegi árat nézve az aktívan működő tárcák számának 17 millióra kellett volna esniük a jelenlegi 50 milliós számról – nyilatkozta a Bloombergnek.
Mindeközben az Allianz ügyvezetője, Andreas Utterman egészen más véleményen van. A közelmúltban számos kijelentés tett, miszerint a kormányoknak be kellene tiltaniuk a virtuális pénzeket, mivel azok vad áringadozása nem vezet máshoz, csak az emberek befektetéseinek eltűnéséhez.
A globális szabályozók szemet vetettek már a kriptopénzekre, mivel azok nem biztosítanak túl sok biztonságot befektetőik számára, árfolyam-manipulációkkal vagy hackertámadásokkal szemben.
Számos szabályt fognak hozni a digitális eszközökkel kapcsolatban, annak érdekében, hogy a jelenlegi vadnyugati helyzetet átformálják, és egy sokkal biztonságosabb, kulturáltabb környezetet teremtsenek.
Forrás: cryptovest.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép estéd!
Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:
BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd
KÖSZÖNÖM!
Hozzászólások lezárva.