A $SOL februárra 400 dollár is lehet?


Vendégbejegyzés


A Solaxy ($SOLX), az első Solana Layer-2 lánc ICO-ja 14 millió dollár felett jár, péntek délután egészen pontosan 14,2 millió dolláron áll.

A $SOLX iránti befektetői érdeklődés láthatóan növekszik, főleg a fő lánc, a Solana ($SOL) nemrégi leállása után, miután január 18-án, szombaton megjelent az Official Trump mém érme, és emiatt megugrott az aktivitás.

Az ingadozások dacára az opciós piaci adatok azt vetítik előre, hogy a $SOL februárra akár még a 400 dolláros szintet is elérheti. Ez az optimista prognózis egyrészt a hálózat növekvő aktivitásából és az uralkodó mém érme trendből ered.

Másrészt küszöbön áll a Solana ETF-ek megjelenése is, illetve az a hír járja, hogy Donald Trump altcoin tartalékalapot kíván létrehozni olyan, az USA-ból eredő kriptovaluták, köztük a Solana és a Ripple ($XRP) számára.

A Solaxy a Solana első Layer-2 rétegeként a hálózat fejlesztését tűzte ki célul, tehát bevezetését követően igencsak nagy lendülettel ajándékozhatja meg a $SOL-t.

Layer-1-es társához hasonlóan a jelenleg 0,001612 dolláros $SOLX számottevő növekedési potenciállal bír.

Forrás: X

Látogass el az előértékesítési honlapra, és biztosítsd a $SOLX-et a lehető legkedvezőbb értéken, mielőtt az ár feljebb kúszik. Jó hír, hogy a $SOLX az Ethereumon, és a Solanán is elérhető.

A Solaxy támogathatja a $SOL-t a 400 dollár elérésében

A Solana január 19-én új ATH-t ért el 294.33 dolláron, és ezt főként az Official Trump ($TRUMP) és az Official Melania ($MELANIA) iránti keresletnek köszönheti.

Forrás: CoinMarketCap

Mindkét érmét Donald Trump elnök hétfői beiktatása előtt bocsátották útjára, ami feltornászta a hype-ot. A vasárnapi csúcson a tokenek értéke együtt elérte a 16,4 milliárd dollárt.

Amikor viszont a Solana blokklánc elérte a 20 milliárd dolláros határt, a hálózat magas torlódási szintet tapasztalt, és ez nem újkeletű probléma.  

A két mém érme Solana blokkláncra történő bevezetése egyértelműen nagy szerepet játszott a $SOL új történelmi csúcsának elérésében. Néhány befektető egyenesen arra fogad, hogy a $SOL februárra eléri a 400 dollárt.

A Deribit-en a Paradigm OTC opciók azt sejtetik, hogy a kereskedők február végére 400 dolláros $SOL-t várnak.

Az intézményi érdeklődés egyértelmű, és alátámasztja azokat a prognózisokat, miszerint a $SOL a vártnál jobban fog teljesíteni Donald Trump elnöksége folyamán.

Forrás: X

Ha az előrejelzések bejönnek, akkor a hálózatnak a mostaninál sokkal jobban kell majd kezelnie a nagy torlódással járó időszakokat. A Solaxy, az első Layer-2 a Solanán segíthet leszámolni ezekkel az aggasztó problémákkal, és támogathatja a $SOL-t a vágyva vágyott 400 dolláros érték elérésében.

Nézd meg a Solaxy ($SOLX) ICO-ját

A $SOLX együtt növekedhet a $SOL-lal 

Tulajdonképpen a Solaxy az első olyan projekt, amely ki szeretné kúrálni a Solana folytonos zsúfoltsági problémáját.

A Solaxy a Solana 2. rétegű láncaként górcső alá vette a hálózat stabilitásának és kapacitásának növelését, főleg a nagy keresletű időszakokra koncentrálva, mint amilyenre most is sor került a $TRUMP és $MELANIA vásárlási aktivitásának nyomán.

Ez a fejlesztés kiemelten törekszik a tranzakciós hibaarányok leredukálására.

A Solana jól ismert a gyors tranzakcióiról és a kedvező költségeiről, és emiatt kiváló választás a mém érmék létrehozásához.

A Solaxy várhatóan nagy mértékben javítani fogja ezeket a képességeket, és problémamentesebb élményt nyújt majd a kereskedők és a fejlesztők számára is.

A jól végzett munka gyümölcseként a Solaxy és a Solana is növekedést élhet meg, hiszen a fő lánc fejlesztése támogatja majd a Layer-2 megoldás növekedését.

ClayBro kriptoinfluencer szerint a $TRUMP és $MELANIA iránti kereslet nagy mértékben hozzátett a Solaxy ICO gyűjtéséhez.

Ha a Solana februárra valóban eléri a 400 dollárt, akkor a $SOLX is hasonló vagy még nagyobb nyereséget üthet meg.

Nézd meg a Solaxy ($SOLX) ICO-ját

Járulj hozzá a Solaxy integrálásához a Solana ökoszisztémába, és csatlakozz az ICO-hoz. Mutatjuk, hogyan teheted ezt meg  

A Solaxy előértékesítésében úgy tudsz részt venni, ha felkeresed a Solaxy honlapját, és csatlakoztatod hozzá a pénztárcádat, például Best Wallet-et.

A Best Wallet egy következő generációs kriptotárca, amely a fejlődő kriptopiacra tervezett modern funkciókkal van felszerelve, és támogatja a multi-chain megközelítést. Emiatt lesz ideális platform a $SOLX számára, hiszen az érme elérhető Ethereumon és Solanán is.

A Web3 tárca a Solaxy-t az új, „Upcoming Tokens” projekt-szűrőjében is felsorolja, amely célja, hogy beazonosítsa a nagy valószínűséggel sikeres projekteket, amint azok a tőzsdén landolnak.

A Best Wallet felhasználói számára a $SOLX megvétele egyszerű és az alkalmazáson belül is elérhető.

Csatlakozz a Solaxy gyarapodó közösségéhez az X és a Telegram oldalon.

Nézd meg a Solaxy ($SOLX) ICO-ját

Ezek is érdekelhetnek:

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


A Kriptoworld.hu nem támogatja és nem vállal felelősséget az ezen az oldalon található tartalom, pontosság, minőség, reklám, termékek vagy egyéb anyagok tekintetében. Az olvasóinknak javasolt saját kutatást végezniük, mielőtt bármely említett céggel kapcsolatba lépnének. Felhívjuk figyelmed, hogy a bemutatott információk nem tekinthetők jogi, adózási, befektetési, pénzügyi vagy egyéb tanácsadásnak, és nem értelmezhetők annak. Az ezen az oldalon található semmilyen tartalom nem minősül a Kriptoworld.hu vagy harmadik fél szolgáltató általi felhívásnak, ajánlásnak, jóváhagyásnak vagy ajánlatnak kriptoeszközök vagy más pénzügyi eszközök vásárlására vagy eladására. A kriptoeszközök magas kockázatú befektetések. Mérlegeld, hogy megérti-e a pénzedet kockáztatni. Az itt szereplő tartalmat semmiképpen sem szabad befektetési tanácsadásként kezelni. A Kriptoworld.hu nem tehető felelőssé közvetlenül vagy közvetetten az ezen az oldalon bemutatott tartalom, termékek vagy szolgáltatások használatából vagy azokkal kapcsolatos megbízhatóságból eredő károkért vagy veszteségekért. A témában javasoljuk saját cikkünket, ami ide kattintva érhető el.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az ETH bekerült a nemzeti tartalékba – Mit jelent ez a piac számára?

Vendégbejegyzés Az Ethereum jelentős lépést tett a globális gazdaságban. Donald Trump elnök bejelentette, hogy az ETH is része lesz az Egyesült Államok nemzeti kriptotartalékának. Olyan vezető tokenek...

Hogyan forradalmasítja a Fairspin Casino a kriptoszerencsejáték világát? 5 nyomós érv

Vendégbejegyzés A kriptovaluták és az online szerencsejátékok világa gyorsabban egyesül, mint valaha, és a számok ezt egyértelműen bizonyítják. A globális blokklánc-alapú szerencsejáték-piac értéke 2030-ra várhatóan eléri...

Trump fia kiskereskedői győzelemről beszél a kriptotartalékok kapcsán

A bejelentés, amelyet 2025. március 2-án tettek közzé a Truth Socialon, történelmi pillanatot jelent. Egy amerikai kormányzat először javasolta a kriptovaluták integrálását a szövetségi tartalékeszközök...

A Bitget védelmi alapja 2025 februárjában elérte a 623 millió dolláros értéket

A Bitget, a vezető kriptovaluta-tőzsde és Web3 vállalat bejelentette, hogy védelmi alapja átlagosan 623 millió dolláros értéken maradt 2025 februárjában. Az alap célja, hogy pénzügyi...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.