A Lightning Network „merőben megváltoztatja a bitcoin működését”

Samson Mow, a BTCC tőzsde alapítója és a Blockstream jelenlegi pénzügyigazgatója az SFOX-szel folytatott párbeszéde során megosztotta gondolatait a bitcoin jelenlegi állapotáról és a folyamatosan fejlődő Lightning Network előnyeiről.
Bár a Blockstream számos projekttel próbálja megerősíteni a bitcoin hálózatát – ilyen például az érdekesen hangzó Műhold program –, amikor Mow-ot arról kérdezték, hogy mégis hogyan használja a kriptopénzt a való életben, a válasza meglepően rövid volt:

 „Nem használóm, helyette hitelkártyákat használok!” – mondta az kérdezőnek.

Mow azonban hangsúlyozta, hogy ne értsük félre kijelentését.

„Ezt már korábban is mondtam, és az emberek azt próbálták kihozni belőle, hogy utálom a bitcoint, de a bitcoin egyszerűen rosszul használható, mint fizetőeszköz. Sokkal inkább vagyontárolási és vagyonátadási eszköz.”


Elmagyarázta filozófiai nézeteit a bitcoinnal kapcsolatban, illetve hogy miként fog fejlődni a kriptopénz.

 „Általában úgy használjuk a dolgokat ahogy csak szeretnénk, ugye? Egy fémet használunk, az aranyat, vagyontárolásra és vagyonátadásra. Papírt használunk pénznek. De miért papírt használunk? Egyszerűen rossz: el lehet égetni vagy széttépni. De általában úgy használjuk a dolgokat ahogy csak akarjuk. Csak azért, mert a bitcoin lényegében információ, ezen nem tud változtatni.”

„A bitcoin élen jár ezekben a tényezőkben. Így van értelme ezt a bizonyos információt pénzként kezelnünk, ugyanis minden lehetséges módon jobb.”
Úgy hiszi, hogy egy gyors és hatékony tranzakciós hálózattal, mint a Lightning Network, valóban pénzzé válhat.
Mow hozzátette:

 „A Lightninggal fizetésekre is használhatod, és merőben megváltoztatja a bitcoin működését. Ha a Lightningon keresztül végzel utalást, akkor nem hitelezel, és a költségek szinte nullák. Így mindent megváltoztat.”

A Blockstream, amelynek Mow a stratégiai igazgatója is, egy Liquid nevű Lightning-kompatibilis oldalláncon dolgozik, amelynek célja, hogy csökkentse a tőzsdék közötti bitcoinutalások latenciáját.

Emellett tartalmaz egy eszközkiadási szolgáltatást is, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy pénzügyi eszközök, például fiat pénzek széles választékát tokenizálják, így azokat a csomópontok között lehet utalni, a bitcoin főláncának akadásaitól mentesen.
„Nem terveznél egy olyan fizetési rendszert, amelyen átlagosan tíz percbe is telhet egy tranzakció rendezése.” – mondta, majd hozzátette:
„Ezért akarják az emberek a Liquidet használni kétperces fizetésekre: egyperces blokkidők és nagyjából két perc egy fizetés rendezése.

Olvastad már? 1 milliárd XRP-t adakozik a Ripple az online tartalmak finanszírozásáért

Ha egy tőzsdére utalok, akkor tudni fogom, hogy ’oké egy percen belül vissza lesz igazolva az utalás és két perc múlva már rendeződik is’.”
Forrás: cryptoglobe.com
Kiemelt kép: BTC Keychain

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Megduplázta bitcoin long pozícióját egy jelentős kockázatitőke-cég

Andrew Kang, a Mechanism Capital kriptós kockázatitőke-társaság alapítója láthatóan megduplázta tétjét. Az onchain adatok szerint 200 millió dolláros long pozícióval számít a bitcoin árának emelkedésére. „Andrew...

A Kraken új lehetőségeket nyit a részvény- és kriptokereskedelem terén

A Kraken kriptotőzsde díjmentes kereskedést indított több mint 11.000 amerikai részvényre és ETF-re. A szolgáltatás már elérhető New Jersey, Connecticut, Wyoming, Oklahoma, Idaho, Iowa, Rhode...

A Cardano (ADA) árfolyama követi a Bitcoin (BTC) bikás lendületét

Prémium Cardano A Cardano (ADA) árfolyama fokozatosan követte a Bitcoin (BTC) bikás hangulatát, amelyet az arany meteorszerű emelkedése katalizált. Az elmúlt hét napban az ADA ára több mint...

Milyen magasra szökhetne az XRP ára, ha a SWIFT napi 5 billió dolláros forgalmának csak 1%-át kezelné?

Ahogy egyre intenzívebbé válik a vita az XRP globális pénzügyi ökoszisztémán belüli lehetséges szerepéről, egyes szakértők azt vizsgálják, milyen hatással lenne az árfolyamra, ha az...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.