A kriptoadó eltörlését fontolgatják a Dél-koreai törvényhozók

A Dél-koreai törvényhozók azon gondolkodnak, hogy még bevezetése előtt hat hónappal eltöröljék az új kriptoadó törvényt. A helyi kriptotulajdonosok támogatják az ötletet.

Egyelőre nem biztos, hogy kell az adó

A képviselők a tervek alapján hamarosan szavazni fognak a javaslatokról, amelyek megszüntetnék az aranybefektetésekre vonatkozó adót, egyesek azonban azt állítják, hogy egy ilyen lépés hátrányosan megkülönböztetné az egyéb eszközökbe, például részvényekbe és kriptóba fektető állampolgárokat.

„A képviselőknek el kell dönteniük, hogy mikor és hogyan vezessék be a virtuális eszközökre vonatkozó adónemeket. A virtuális eszközök befektetési célú eszközök, ugyanúgy, mint a részvények, és így a virtuális eszközök adóztatása is hasonló kellene, hogy legyen. Ha eltörlik az aranybefektetési adót, akkor ezt minden más befektetés esetében is meg kellene tenniük.”

Újabb halasztás

A képviselők korábban már szavaztak arról, hogy késleltetik az évi 2,5 millió won, körülbelül 600 ezer forint feletti kriptojövedelmekre vonatkozó 20%-os átalányadó bevezetését.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A kriptobefektetők szerint ez az adó igazságtalan, mivel küszöbértékei sokkal alacsonyabbak, mint a részvénypiaci kereskedők esetében.

A néhány éve megszavazott kriptoadó már kezdetektől megosztó volt a törvényhozásban.

kriptoadó
Forrás: X

Eredetileg 2022 januárjában lépett volna életbe, de a parlament 2021 végén úgy döntött, hogy egy évvel késlelteti, most pedig a politikai pártok abban egyeztek meg, hogy a bevezetést 2025-ig elhalasztják.

Idén év elején Yoon Suk-yeol elnök Népi Hatalom Pártja ígéretet tett a választóknak, hogy további két évvel késlelteti a bevezetést, ha jól szerepel az áprilisi törvényhozási választásokon, és bár a párt április 10-én vereséget szenvedett, a politikusok újabb nyomás alatt állnak, hogy eltöröljék az adót.

A befektetés ösztönzése

Januárban a Gazdasági és Pénzügyminisztérium egyik magas rangú tisztviselője kijelentette, hogy a Nemzetgyűlésnek meg kellene vitatnia az adó eltörlését, és a tisztviselő szerint a törvényhozóknak komolyan fontolóra kellene venniük, hogy a kriptopénzeket felvegyék az adómentes pénzügyi befektetések listájára.

A jelenlegi állás szerint a törvény értelmében a kriptokereskedőknek 2025. január 1-től kellene jelenteniük nyereségüket, majd a következő év májusáig kellene adót fizetniük ezen nyereségek után.

kriptoadó
Forrás: X

A dél-koreai befektetések évtizedek óta visszafogottak, sok befektető inkább külföldi befektetésekbe és kriptóba teszi a pénzét.

Moon Jae-in volt elnök kormánya szigorúbb álláspontot képviselt, mondván, hogy ahol van jövedelem, ott legyen adózás is.

Ezzel szemben Yoon kormánya enyhíteni kívánja a befektetőkre nehezedő nyomást, remélve, hogy ez gazdasági növekedést eredményez.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? Mi az az infláció, és mi okozza a pénzromlást?

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az EU új javaslata: 100%-os fedezeti kötelezettség a kriptoeszközökre – Íme a részletek

Az Európai Unió (EU) biztosítási felügyelete, az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (EIOPA) 1:1 arányú tőkefedezeti követelményt javasolt azon biztosítók számára, amelyek kriptoeszközökkel foglalkoznak. A hivatal szerint...

Új stablecoint dob piacra a Fidelity?

A stablecoin-piac robbanásszerű növekedésen megy keresztül, és már nem csak a megszokott szereplők, mint a Tether vagy a Circle uralják a terepet. A Fidelity Investments,...

Minden megváltozik az XRP számára 24 órán belül – Vezető elemző osztotta meg kulcsfontosságú árfolyam-előrejelzését

Az XRP az elmúlt napokban ingadozó teljesítményt mutatott a kriptopiac általános bizonytalansága közepette. Az eszköz immár második egymást követő csökkenő napját könyveli el, közel 5%-os...

A Tesla-rali után a spekulánsok ezt az alulértékelt kriptogyöngyszemet figyelik

Vendégbejegyzés A Tesla részvényei nemrég újabb 15%-os emelkedést produkáltak, és a kereskedők ismét feléledtek a kockázatvállalási kedv újjáéledésének hangulatában. A hagyományos piacok – azaz részvények, kötvények és...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.