A JPMorgan vezetője úgy véli, nem múlt el a recesszió veszélye

Jamie Dimon hétfőn tartott előadást egy New yorki pénzügyi konferencián, és ennek során elmondta, nagy hiba lenne az optimista piaci mérőszámokból arra következtetni, hogy évekig tartó fellendülés várhat az USA gazdaságára.

A bankvezér úgy véli, a gazdaság aktuális állapotából nem lehet megfelelő következtetéseket levonni.

„Az emberek nagy hibát követnek el, ha megnézik a jelenlegi piaci számokat, de nem néznek előre a jövőbe, hogy ott mi várható. Mennyiségei szigorítás, az várható. Az ország most úgy költekezik, mintha nem lenne holnap, és az ukrajnai háború még mindig tart. Igen, a fogyasztói adatok pozitívak, de ha valaki azt hiszi, hogy akkor most évekig tartó fellendülés jön, akkor hatalmasat téved.”

Dimon úgy fogalmazott, hogy egy recesszió nem egyszerűen fennálló lehetőség, hanem csak idő kérdése, és a bekövetkezésekor megjön a hitelválság is, azoknak pedig megjósolható a lefolyása, és valami mindig el szokott romlani.

„A gazdaságba ömlik a pénz, és még mindig működik az a stimulus is, amelyet a járvány miatt adtak ki. Az eddigi létező legnagyobb mennyiségi lazítás, pénznyomtatás. A gazdaságot még mindig az hajtja, és most úgy néz ki, hogy nagyon is jól hajtja. Ezért tűnik erősnek minden, hiszen ez a plusz pénz mindent befolyásol, a cégek bevételeit is.”

Dimon úgy véli, nagy hiba, hogy a cégek a jelenlegi számokat látva megnyugodnak, és úgy gondolják, hogy minden rendben, hiszen a gazdaság erős.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


De ahogyan a bankvezér elmondja, ezek a körülmények nagyon hamar megváltozhatnak, és valójában senkinek sincs ötlete arról, hogy hol fog tartani az ország 12-18 hónap múlva, milyen hosszú távú hatásai lesznek a jelenlegi helyzetnek.


Olvastad már? Észak-Korea Lazarus Csoport: A CoinEx Hack Felelősei

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Pepe és a Dogecoin bullish hype-ja gyengül – az okos befektetők egy új kriptó felé fordulnak, amely akár 7000%-os emelkedést is hozhat

A Minotaurus, a PEPE és a DOGE áttörnek a kripto csatatéren, és a piaci viharok ellenére is erőt mutatnak. A PEPE visszapattan, miközben a bálnák...

Peter Schiff nem akármit kér születésnapi ajándékba a kriptoközösségtől

Peter Schiff, aki régóta élesen bírálja a bitcoint, úgy tűnik, változtat az álláspontján – a 62. születésnapján. A szokásos születésnapi ajándékok helyett Schiff meglepte a kriptoközösséget....

Redditerek shortolják a Tesla részvényét

Az „ElonMuskHate” nevű subredditben egyre erősödő trend figyelhető meg. Egy csoport állítólag megpróbálja shortolni a Tesla részvényeit. A pénzügyi adatokkal foglalkozó „Unusual Whales” platform szerint ezek...

Shiba Inu (SHIB): bikás kitörés után akár 45%-kal is emelkedhet az árfolyam?

Prémium Shiba Inu (SHIB) A népszerű, kutyás témájú mémcoin, a Shiba Inu (SHIB) újra reflektorfénybe került, miután az árfolyamgrafikon napos időkeretén bikás ármozgási mintázat formálódott. Az elmúlt napok...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.