A $FLOCK már fél lábbal a tőzsdén, a $BEST pedig bemutatja a jövő nagy reménységeit

-


Vendégbejegyzés


Egy új kriptó, a Flockerz (FLOCK) ICO-ja igen nagy port kavar, és már több mint 9 millió dollárt gyűjtött össze.

A projekt egyik aduásza a közösségi kormányzás, a másik az erős tokenomika és végül a hatékony közösségi médiajelenlét mellett sem mehetünk el szó nélkül.

Nem meglepő tehát, hogy a kripto szakértők a FLOCK-ot a 2025-ös év egyik legjobb mém érme-befektetéseként címkézik.

Forrás: X

Aztán nagy meglepetést okozott a Best Wallet Web3 kriptotárca előértékesítése is, mely már 6,7 millió dollárt hozott a csapatkonyhára, és olyan előnyökkel kecsegteti a befektetőket, mint a kedvező tranzakciós díjak, a magas staking jutalmak, az irányításhoz való jog, és a korai hozzáférés az új projektekhez. Sőt, hamarosan érkezik a Best Card és a Best DEX is.

Forrás:X

A Flockerz 9 millió dolláron túl jár az előértékesítésén – mire fel ez a nagy hype?

A Flockerz, mint „az emberek mém érméje” legfőképp a decentralizációnak tulajdonítja a legnagyobb fontosságot.

Csak hogy mindenki értse az utalást, Elon Musk a Dogecoin-t anno „a nép kriptopénzének” hívta.

Míg viszont a DOGE-készlet nagy része a bálnák kezében összpontosul, addig a FLOCK még mindig egy alacsony kapitalizációjú mém érme, amely a decentralizációt helyezi a középpontba.

Forrás: X

A projekt whitepaper-je alapján megtudhatjuk, hogy a Flockerz a közösségi kormányzás gondolatának egyedi fordulatát adja. Minden FLOCK-birtokos tiszteletbeli tagjává válik a Flocktopia DAO-nak, és szavazataikkal befolyásolhatják a projekt irányát.

Többek között olyan kérdéskörökben szavazhatnak, mint a tőzsdei jegyzések, az új funkciók, és a marketing-kezdeményezések.

Míg több korábbi nagy értékű projektet tett a földdel egyenlővé a fejlesztőcsapat szűk látókörű, pénzközpontú politikája, addig a Flockerz közösségi irányítása által biztosítja, hogy natív érméje semmiképp se jusson ugyanerre a sorsra.

A közösségi kormányzás ötlete már megvolt a közösségi piacon, viszont a Flockerz „vote-to-earn” platformja kimondottan aktív részvételtre buzdít: minél több szavazatot adnak le a FLOCK-birtkosok, annál magasabb jutalomra várhatnak. Egyébként a FLOCK érmekészlet 25%-át a V2E jutalmakra szánják.

A mém érme legfontosabb küldetése, a decentralizáció nagy áldás lehet, főleg a közelgő CEX-listázások tekintetében. A Binance például olyan alacsony tőkeértékű, decentralizált kriptókat listázott, mint a First Neiro On Ethereum és az Act I: The Prophecy.

A Binance társalapítója, He Yi erősen kritizálta a centralizált mém érméket, azt állítva, hogy sértik a mém érme-szektor Wall Street-ellenes szellemiségét.

A tőzsdeóriáson kívül más felső kategóriás CEX-ek is kínáltak listázási lehetőséget a kisebb kriptovalutáknak.

Mindezek mellett már érthető, hogy miért zajlik ennyire jól a FLOCK ICO-ja, és miért várják ennyien a közelgő bevezetését.

Nézd meg a Flockerz (FLOCK) előértékesítését

A Flockerz a legjobb friss kriptó, ami megvehetek?

Amint arról már volt szó, a Flockerz alapjai bivalyerősek, és szuper közösségközpontú tokenomikával is bír.

Például a FLOCK tokenkészlet 70%-ához a befektetők jutnak hozzá: 20%-ot ICO formájában, 25%-ot szavazati jutalomként, és szintén 25%-ot lekötési juttatásként vághatnak zsebre.

A Flockerz staking poolja kecsegtető passzív jövedelmet kínál a legkorábbi vásárlóknak, jelenleg 291%-os APY-t kínálva.

A maradék érmeszám is a projekt növekedésére, például a marketingre és a tőzsdei bevezetésre fordítódik.

Már biztosan észrevetted, hogy a fejlesztőcsapat nem tett külön el magának érméket, és ez a tény is garantálja, hogy a projekt hosszú távon is életképessé válhat, hiszen jelentősen csökkent az esetleges átverések vagy épp a szőnyeghúzások kockázata.

A FLOCK intelligens szerződést a Coinsult és Solid Proof ellenőrizte, az auditálási jelentéseket bárki megnézheti az ICO honlapján.

A jó hír az, hogy az auditok nem találtak hibát vagy sebezhetőségi, központosítási kockázatot, ami kifejezetten ritka eset az új mém érmék auditjai során.

A népszerű kriptoinfluencerek és kriptovaluta befektetők a FLOCK-ot az egyik legjobb friss kriptóként tartják számon, és érdemesnek tartják a megvételre még a következő szuperciklus előtt. Átlagosan 10x-es hozamot is kilátásba helyeznek a bevezetése idejére.

A FLOCK tőzsdei indítása már csak napok kérdése, a csatlakozásra való idő tehát vészesen fogy. Vásárold meg a FLOCK-ot előértékesítésén pár kattintással a vásárlási widget segítségével.

Kövesd a projekt X és Telegram fiókjait a legfrissebb hírekért.

Nézd meg a Flockerz (FLOCK) előértékesítését

Best Wallet Token

A Best Wallet azoknak szól, akik egy kiemelkedő hasznossággal bíró tokent keresnek.

A legjobb következő generációs tárca token, a $BEST cikkünk írásakor, csütörtökön mindössze 0.023525 dollárért kapható, és eddig már több, mint 6,7 millió dollárt gyűjtött össze. Nagy sikere hasznosságában és könnyű hozzáférhetőségében rejlik.

A Best Wallet Token a Best Wallet, az egyik legszínesebb kriptotárca érméje.

A tárcában megvan a decentralizált pénztárcában szokásos swap-alapú funkciók zöme, és olyan extrái vannak, mint a fiattal való fizetések, az Upcoming Tokenek-hez való hozzáférés (itt többek között a Flockerz is bemutatásra kerül), a lekötési lehetőség és a közösségi irányítás.

Forrás: X

A BEST érme olyan előnyöket kínál a felhasználóknak, mint a projektekhez való korai hozzáférés, a kedvező tranzakciós díjak, a magasabb staking juttatások és még sok egyéb.

Az olyan YouTuberek, mint Austin Hilton pozitív hangnemben mutatják be ezt a projektet, megjegyezve, hogy különleges előnyei kiváló versenytárssá teszik a meglévő kriptotárcák és egyéb DeFi eszközök között.

Nézd meg a Best Wallet előértékesítését

Ezek is érdekelhetnek:

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


A Kriptoworld.hu nem támogatja és nem vállal felelősséget az ezen az oldalon található tartalom, pontosság, minőség, reklám, termékek vagy egyéb anyagok tekintetében. Az olvasóinknak javasolt saját kutatást végezniük, mielőtt bármely említett céggel kapcsolatba lépnének. Felhívjuk figyelmed, hogy a bemutatott információk nem tekinthetők jogi, adózási, befektetési, pénzügyi vagy egyéb tanácsadásnak, és nem értelmezhetők annak. Az ezen az oldalon található semmilyen tartalom nem minősül a Kriptoworld.hu vagy harmadik fél szolgáltató általi felhívásnak, ajánlásnak, jóváhagyásnak vagy ajánlatnak kriptoeszközök vagy más pénzügyi eszközök vásárlására vagy eladására. A kriptoeszközök magas kockázatú befektetések. Mérlegeld, hogy megérti-e a pénzedet kockáztatni. Az itt szereplő tartalmat semmiképpen sem szabad befektetési tanácsadásként kezelni. A Kriptoworld.hu nem tehető felelőssé közvetlenül vagy közvetetten az ezen az oldalon bemutatott tartalom, termékek vagy szolgáltatások használatából vagy azokkal kapcsolatos megbízhatóságból eredő károkért vagy veszteségekért.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az altcoinszezon lelassult az új tőkebeáramlás hiánya miatt

Az altcoinok teljes piaci kapitalizációja továbbra is elmarad a 2021 novemberében elért történelmi csúcstól. A tőke leginkább projektek között áramlik, miközben az új beáramlás stagnál. A...

Oroszország 10 millió dollár értékű lefoglalt Bitcoin eladására készül

Az érintett Bitcoinok egy olyan 100 millió dolláros készlet részét képezik, amelyet egy orosz tisztviselő megvesztegetésére használtak egy globális hackercsoport ügyében folytatott nyomozás során. Lefoglalt Bitcoinok...

Közelít-e az XRP egy 74%-os zuhanáshoz? Az elemző kritikus szintekre figyelmeztet

A Ripple blokkláncának gerincét képező XRP kriptovaluta potenciális medvés lendülettel nézhet szembe. A kriptoelemző EGRAG Crypto arra figyelmeztet, hogy az árfolyam akár 74%-ot is zuhanhat. Az...

A Litecoin és a Tron nagy nyereségre készül, míg az Ethereum és a Kaspa stabil

A Litecoin és a Tron a jelentősebb növekedés ígéretes jeleit mutatják, és felkeltik a befektetők figyelmét. A közelmúltbeli események, köztük az új partnerségek és a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.