A Crypto All-Stars ICO-ja túltett az 5 millió dolláron – Már csak 25 napod van kedvezményes $STARS-t vásárolni 


Vendégbejegyzés


A Crypto All-Stars ($STARS) előértékesítése igazán forró, és mivel napi szinten átlagosan 150 000 dollárt gyűjt, már át tudott lendülni az 5 millió dolláros határon.

Mialatt a mém érme szektor hol fenn, hol lenn van, a Crypto All-Stars továbbra is csábítja a befektetőket, és feltüzeli azokat, akik nagy hozamokra vágynak a 2024-es év legjobb kripto szektorában.

Most köszöntsük együtt azt a projektet, mely az iparágban elsőként vezette be egységes mém érme lekötési protokollját.

Persze, mint minden jó lehetőségnek, ennek is vége szakad egyszer, pontosabban mondva már csak 25 napod van arra, hogy szuper kedvezményesen ragadd meg a natív $STARS érmét.

Amikor ezt a cikket írjuk, egy érme 0.0015997 dollárt ér, és a kriptoszakértők, valamint az influencerek prognózisai szerint a token tőzsdei bevezetését követően rögtön 11-szeres hozam érhető majd el.

Ezt követően egy teljesen új játék veszi a kezdetét, és az árfolyam talán soha többé nem lesz ennyire alacsony.

A Bitcoin eszeveszetten rohan előre, és a mém érmék közül a Crypto All-Stars is elkapta a növekedés fonalát

A Bitcoin ($BTC) érmét már csak egy hajszál választja el a 100 000 dollártól, cikkünk sorainak írásakor, pénteken ugyanis 98,584 dolláron áll. Viszont a mai nap újabb ATH-t is döntött, egészen pontosan 99,502.92 dollárral.

A hőn áhított hat számjegyű árcél már tényleg csak egy köpésre van.

Sőt, a Bitcoin határidős ügyletei a 2025. márciusi kontraktusokat tekintve már átlépték a 100.000 dolláros küszöböt, így megvan rá a remény, hogy a Bitcoin legkésőbb jövőre eléri ezt a szintet.

Forás: CoinMarketCap

Meglepő módon azonban nem minden altcoin tudta kiaknázni a Bitcoin szárnyalását. Például a BTC hiába száguldozott, a mém érmék piaca csütörtökön kissé alább hanyatlott, sőt, még pénteken is visszaesett pár érme.

Szóval a $BTC száguldozása ellenére az elmúlt 24 óra elég elkeserítő volt például a PNUT számára, mely 13,4%-ot apadt, de a GOAT, és a MOG  is csak kapkodja a fejét, mivel 17,1%-ot, illetve 5,5%-ot csökkent. Persze megvannak a nap nyertesei is, a nagyobb érmék közül a PEPECOIN például 8,2%-ot emelkedett.

A Crypto All-Stars is egyértelműen elkapta a fonalat, pedig még csak be sincs jegyezve. 

A Crypto All-Stars eddig pénteken gyűjtötte össze a legnagyobb napi összeget, hiszen 24 óra  leforgása alatt több mint 180 000 dollárt kapott a támogatóitól.

Ez a vadonatúj mém érme ugyanabba az irányba halad, mint a Bitcoin, sőt példát statuál az elérhető potenciális hozammal kapcsolatban saját maga, illetve a szektorában lévő többi token számára is.

Tekintsd meg a Crypto All-Stars ($STARS) ICO-ját

Mégis hogyan sikerült a Crypto All-Stars érmének összehoznia az 5 millió dolláros ICO mérföldkövet egy negyedév alatt?

Ha azt látjuk, hogy néhány altcoinnak csökken az értéke, akkor nem szabad kétségbe esni, valami jó is kisülhet a bikás trendből való kiszakadásból.

Az, hogy a befektetők felvegyék a nyereségüket, tulajdonképpen elkerülhetetlen. Segít átrendezni a piacot, és az árak átmeneti csökkenése teret nyújt a friss bikáknak a csatlakozásra. Az is igaz, hogyha a piac túlhevül a vételi nyomástól, az nagyobb mértékű áreséshez vezethet.

Ám azon befektetők számára, akik elég bölcsek ahhoz, hogy kiaknázzák a Crypto All-Stars MemeVault cross-chain staking platformját, a csökkenés lekötési jutalmakkal pufferelhető.

A MemeVault nemsokára debütál, egészen pontosan az ICO kapuinak zárásakor. Amint élesedik, a befektetőknek többé nem kell az egyes staking poolok között evickélniük, hogy passzív jövedelmet teremtsenek a tokenállományukból.

Tehát elég pár kattintás, és a mém érmék egy egyszerűsített protokoll segítségével tehetnek szert busás jutalmakra.

Ez az elképesztő kényelem lázba hozza a befektetőket, és cseppet sem meglepő, hogy szinte versenyeznek egymással azért, hogy a lehető legtöbb $STARS tokent gyűjtsék még az előértékesítés vége előtt.

Forrás: X

A Crypto All-Stars előértékesítéséhez kapcsolódók a $STARS-ot le is tudják kötni, mely számukra jelenleg 365%-os APY-t kínál.

Tisztában vannak vele, hogy minél több $STARS érmére tesznek szert, a MemeVault indulásakor annál magasabb lesz a lekötési juttatásuk. Az igazság az, hogy akár meg is triplázhatják a jutalmukat.

Szóval ezek a korán lépő befektetők nem csak hogy bizalmat szavaznak a projektnek, hosszú távon hatalmas hozamra is szert tehetnek.

Látogass el a Crypto All-Stars ($STARS) előértékesítésére

$STARS árfolyam-előrejelzés: még 2024-ben esélyes a 1,154.67%-os nyereség?

A MemeVault protokoll sikeresen megújíthatja a kriptotér játékszabályait, hiszen már nagyon sokan felfedezték maguknak a Crypto All-Stars előértékesítését.

Mivel az ICO vége, és a tőzsdei bevezetés örömteli napja már vészesen közeleg, a mostani előértékesítési aktivitás csak egy kis szelet abból a potenciálból, ami a $STARS piacra dobásával vár.

Az előrejelzések alapján az érme ekkor elérheti  0,02 dollárt, és ez az ICO árhoz viszonyítva több, mint 1154%-os növekedést jelent.

És még csak a 2024-es jóslatokat vizsgáltuk meg. Előre tekintve 2025-re, plusz 345%-os emelkedés várható, és a MemeVault gyarapodásával, valamint a lekötési platform további mém érmékkel való bővítésével a vásárlási nyomás folyamatos lehet. 

A több mint 130 000 feliratkozóval dicsekedő kriptoinfluencer, ClayBro friss videójában ezekről az előrejelzésekről beszél, és így még jobban táplálja a Crypto All-Stars körüli lelkesedést.

 

A potenciális nyereségből viszont csak akkor részesülhetünk, ha részt veszünk az ICO-ban, és kedvezményes áron szerezzük be a $STARS-t. Magyarul, a 2024-es és a 2025-ös hozamok elérhetetlenek lesznek azok számára, akik kivárják az érme tőzsdére dobását. 

Ne hagyd elúszni a jövőbeli MemeVault jutalmak maximalizálásának lehetőségét, lépj a tettek mezejére most! 

Nézd meg a Crypto All-Stars ($STARS) ICO-ját

Így vásárolj $STARS-t az előértékesítésen 

Már csak 25 nap van hátra, hogy a $STARS-t ICO áron szerezd be, úgyhogy bőven itt az ideje a cselekvésnek! Keresd fel a Crypto All-Stars honlapját, csatlakoztasd hozzá a pénztárcádat (pl. Best Wallet), és cserélj ETH-t, USDT-t vagy BNB-t $STARS-ra. Persze bankkártyával is fizethetsz.

Sőt, a vásárlási widgeten keresztül olyan népszerű mém érmékkel is fizethetsz, mint a $FLOKI, a $SHIB, a $DOGE és a $PEPE.

A felhasználók nyugalma érdekében a Crypto All-Stars okosszerződését a Coinsult és a SolidProof is auditálta, és az ellenőrzés során biztonságosnak és megbízhatónak találták. 

Csatlakozz a Crypto All-Stars online közösségéhez a Telegramon vagy az X-en, és kapd meg első kézből a projekt friss híreit!

Tekintsd meg a Crypto All-Stars ($STARS) ICO-ját

Ezek is érdekelhetnek:

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


A Kriptoworld.hu nem támogatja és nem vállal felelősséget az ezen az oldalon található tartalom, pontosság, minőség, reklám, termékek vagy egyéb anyagok tekintetében. Az olvasóinknak javasolt saját kutatást végezniük, mielőtt bármely említett céggel kapcsolatba lépnének. Felhívjuk figyelmed, hogy a bemutatott információk nem tekinthetők jogi, adózási, befektetési, pénzügyi vagy egyéb tanácsadásnak, és nem értelmezhetők annak. Az ezen az oldalon található semmilyen tartalom nem minősül a Kriptoworld.hu vagy harmadik fél szolgáltató általi felhívásnak, ajánlásnak, jóváhagyásnak vagy ajánlatnak kriptoeszközök vagy más pénzügyi eszközök vásárlására vagy eladására. A kriptoeszközök magas kockázatú befektetések. Mérlegeld, hogy megérti-e a pénzedet kockáztatni. Az itt szereplő tartalmat semmiképpen sem szabad befektetési tanácsadásként kezelni. A Kriptoworld.hu nem tehető felelőssé közvetlenül vagy közvetetten az ezen az oldalon bemutatott tartalom, termékek vagy szolgáltatások használatából vagy azokkal kapcsolatos megbízhatóságból eredő károkért vagy veszteségekért. A témában javasoljuk saját cikkünket, ami ide kattintva érhető el.

Legfrissebb bejegyzéseink

Bitcoin (BTC) árfolyam elemzés 01.30.

Prémium Bitcoin (BTC) A Bitcoin ára emelkedik! A DeepSeek sokkhullámból való legutóbbi kilábalás bikás lendületet indított el a kriptoterületen belül. Az ár a 100.000 dollárt erős támaszzónává változtatta,...

Trump Media terjeszkedése a kriptovaluták területén, a piac visszapattan

A Bitcoin helyreállt a legutóbbi korrekció után, 101.000 dollárról 105.300 dollárra nőtt, a kereskedési volumen 20%-kal nőtt a Federal Reserve kamattartási döntését követően. A piaci...

Annyi új tárca jött létre az Ethereumon, hogy 27 hónapos csúcs dőlt meg

Egy nemrég megjelent X-bejegyzésben a Santiment on-chain elemzőcég az Ethereum hálózati növekedésének legújabb trendjéről írt. A „hálózati növekedés” egy olyan mutatóra utal, amely az ETH-blokkláncon...

A DeepSeek a Bitcoin ETF-ek masszív kiáramlását okozta

Vendégbejegyzés A DeepSeek AI startup továbbra is megbolygatja és elbizonytalanítja (főleg) az amerikai piacot, többek között a Bitcoin ETF-ek területén. A helyzet az, hogy miután Donald...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.