A bitcoin és az ether jutalékai ismét az egekben vannak

Mindkét hálózat díjai rekormagasságban tartózkodnak, és egyelőre nem úgy tűnik, hogy megállna az emelkedés.
A bitcoin-tulajdonosoknak jó napjaik vannak mostanában az árfolyam-emelkedések miatt, de ha el szeretnék küldeni valahová a coinokat, már nem annyira őszinte a mosoly.

Jelenleg az elmúlt három év legmagasabb átlagárát értük el, 25,46 dollárba kerül egyetlen tranzakció a BitInfoCharts számai alapján.
A Tesla nagy bejelentése óta gyakorlatilag emelkedő trendet mutatnak a jutalékok. Három nap alatt több, mint 100%-ot növekedtek, hiszen a múlt hétvégén még 11,45 dollár volt az átlag tranzakciós díj.
Persze a helyzet messze nem tragikus. A BTC árfolyama nemrég új rekordot állított be, és a fee még mindig messze van a mindenkori csúcstól. 2017 végére az átlagos küldési díj 55 dollárig nőtt.
Ráadásul sok elemző úgy véli, a tulajdonosok többsége inkább tartja a coinjait. Az egyik Bitcoin fejlesztő, Leon Johnson is úgy véli, ez jelenleg nem akkora nagy probléma:

„Az emberek többsége a hodl híve. Szóval nem érezzük hatalmas gondnak a jutalékok ügyét.”

Johnson azt is elmondta, hogy a Lightning Network és a hasonló második rétegű megoldások jók lennének, de az emberek többsége ezeket nem használja. A népszerűbb tárcák ugyanis nem támogatják ezeket.
Az Arcane kriptós elemzőcég egyik fejlesztője, Torkel Rogstad úgy fogalmazta ezt meg, hogy ha a jutalék mindig olcsó lenne, akkor a hálózat nem is lenne annyira hasznos.

„A tranzakciós díjak mértéke bizonyítja, hogy a felhasználók számára tényleg értéket biztosít a Bitcoin hálózata, akkor is használják, ha drága.”

A jutalékok akkor indulnak meg felfelé, mikor több felhasználó küldene egyszerre sok utalást. Ilyenkor, akinek sürgősebb, hajlandó felárat fizetni a bányászoknak, hogy az ő tranzakcióját vegyék előre.
Az Ethereum, a második legnagyobb kriptopénz ugyanezzel a problémával küzd. Az átlagos utalási díj elérte a 24,24 dollárt, a mindenkori csúcs pedig 25 dollárnál van.
Év elején ez az érték még csak 9 dolláron állt. Kisebb tranzakciók esetén felmerülhet az a jelenség, hogy az utalási díj több, mint maga a küldeni kívánt összeg.

A Consensys egyik fejlesztője, Jordan Lyall azt nyilatkozta, ahogy a Bitcoin esetében, úgy az Ethereumnál is nagyot nőtt az igény.
A defi platformok rengeteg embert tudtak bevonzani, márpedig a defi túlnyomó többsége az Ethereum hálózatán működik.
Számos projekt van, amely második rétegű megoldásként a skálázódást segítené elő, de a jelenlegi számok alapján egyelőre kevesen használják ezeket.

Olvastad már? A dollár gyengesége fűti az altcoinok raliját?

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Legfrissebb bejegyzéseink

Redditerek shortolják a Tesla részvényét

Az „ElonMuskHate” nevű subredditben egyre erősödő trend figyelhető meg. Egy csoport állítólag megpróbálja shortolni a Tesla részvényeit. A pénzügyi adatokkal foglalkozó „Unusual Whales” platform szerint ezek...

Shiba Inu (SHIB): bikás kitörés után akár 45%-kal is emelkedhet az árfolyam?

Prémium Shiba Inu (SHIB) A népszerű, kutyás témájú mémcoin, a Shiba Inu (SHIB) újra reflektorfénybe került, miután az árfolyamgrafikon napos időkeretén bikás ármozgási mintázat formálódott. Az elmúlt napok...

Dogecoin áttörés küszöbén? Bálnák halmozzák, ETF-pletykák keringenek

Prémium Dogecoin (DOGE) A Dogecoin visszanyeri korábbi népszerűségét, miután intézményi befektetők benyújtották a DOGE ETF-re vonatkozó kérelmüket. Ezek az érzelmek még inkább felerősödtek, amikor a Doge Háza (a...

Az Ethereum 2100 dollár alá süllyedt – ezek az érmék okosabb befektetésnek tűnnek

Vendégbejegyzés Ez nem pusztán egy lefelé tartó mozgás, hanem egy jelzés: az Ethereum ára 2100 dollár alá csökkent. Rövid idő alatt jelentősen visszaesett az érdeklődés, miközben...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.