A SUBBD a Web3 alkotók egyik legjobb esélye


Vendégbejegyzés


A SUBBD gondolt egy merészet, és kész feldobni a 85 milliárd dolláros tartalom-előfizetési iparágat natív tokenje, a $SUBBD előértékesítésével.

A SUBBD AI-alapokra építkező platformjával és saját kriptoérméjével, a SUBBD-vel újraálmodja az alkotók és a rajongók kapcsolatát, és a szabályokat teljesen átírva, lehetővé teszi az alkotók számára, hogy azt tegyék, amihez a legjobban értenek, és amire a rajongók a leginkább vágynak: alkossanak.

A monetizálástól és a közönség bevonásától kezdve, a tartalomgeneráláson át egészen az automatizálásig a SUBBD az első, amely a mesterséges intelligenciát és a Web3-at olyan módon hozza össze, amely sokat segít az alkotók boldogulásában.

Gyakorlatilag a SUBBD elmulasztja a fejfájást és könnyen skálázhatóvá teszi a teljesítményt.

A múlt héten elstartolt a SUBBD ICO-ja, mely azóta már több, mint 148,258 dollárt gyűjtött össze – és ez persze még csak a kezdet.

A $SUBBD token egy olyan gyorsan növekvő alkotói gazdaságot irányít, amely egy 250 milliós követői hálózat köré épül, és amely mögött már több mint 2000 népszerű influencer áll.

A „Honeys” néven ismert influencerek közül néhányan – mint például Victoria és Gabrielle – csütörtökön 19 órától (GMT) kezdte az első kérdezz-felelek alkalmát, mely egy rendszeres, rajongóknak szóló esemény.

Ily módon a SUBBD-közösség tagjai kapcsolatba léphetnek a kedvenc alkotóikkal, és kérdezhetnek tőlük a történetükkel, a tartalmaikkal, no és persze pár, még felfedetlen titokkal kapcsolatban is.

Forrás: X

Jelenleg egy $SUBBD érménként csak 0.05515000 dollárért kapható, de a következő előértékesítési fázisban ez óhatatlanul megemelkedik.

A SUBBD-vel az alkotók megszabadulnak a felesleges bonyodalmaktól

Tény, hogy a tartalomkészítés jövedelmező – a legjobb alkotók állítólag milliókat is megkeresnek havi szinten -, de a legtöbbjük nem tagadja azt sem, hogy ez bizony fárasztó munka.

Az, hogy folyamatosan láthatónak kell lenniük azért, hogy megtartsák a rajongóikat a napi új tartalmakkal nagyon nyomasztó, és egykönnyen kiégéshez vezethet.

Talán azoknak az alkotóknak a legnehezebb, akiknek nincs csapata, hiszen érteniük kell a szerkesztéshez, az élő közvetítések kezeléséhez, válaszolniuk kell a csevegésekre és telejsíteniük kell az egyéni tartalmi kéréseket is. Könnyű belátni, hogy ez szinte felemészt minden kreatív időt és energiát.

Ez az a pont, ahol a SUBBD közbelép, és kész mindent megújítani. A SUBBD az első AI-alapú tartalomelőfizetési platformként bevezet egy AI-asszisztenst, amely elvégzi a munka nehezét – kezeli a valós idejű rajongói interakciókat, és képes létrehozni rövid formátumú videókat, hangjegyzeteket és akár automatizált élő közvetítéseket is.

Azzal, hogy az ismétlődő feladatokat automatizálja, a SUBBD időt szabadít fel az alkotók számára az alkotásra. De ez még nem minden, hiszen a SUBBD saját kriptovalutával új szintre emeli az alkotók bevételszerzését.

Forrás: X

Nézd meg a SUBBD oldalát

A $SUBBD token maximalizálja az alkotók jövedelmét – és részesedést ad a befektetőknek egy haszonelvű ökoszisztémában

A SUBBD ökoszisztéma fókuszában a $SUBBD token villog – a motor, amely azt a gazdaságot hajtja, melynek jelmondata: “Az alkotó az első”.

Ahelyett, hogy bevételeik 50%-át kénytelen-kelletlen platformoknak vagy menedzsereknek adnák oda, a SUBBD-n az alkotók direkt módon keresnek a gyors, átlátható és biztonságos, kedvező díjú kriptotranzakciókon keresztül.

A rajongók a $SUBBD-t egy csomó mindenre használhatják: gyűjthetnek adományokat, fel lehet iratkozni a tartalmaikra, illetve fel lehet oldani az exkluzív tartalmukat és egyéni kéréseket is elküldhetnek a rajongóiknak késedelem és rejtett költségek nélkül.

Plusz a rajongóik olyan prémium juttatásokban is részesülhetnek, mint a korai hozzáférés az alkotói dropokhoz és a hűségjutalmakhoz való hozzájutás.

A $SUBBD az egész ökoszisztéma motorja. A token iránti keresletet a platformon való aktivitás hajtja, míg a befektetők egy sebesen növekvő, közüzemi hátterű Web3 platformot kapnak, amely mixeli az MI-t a prémium tartalmak monetizációjával.

Az előfizetési modell növekedésével a SUBBD átformálja az iparágat – az alkotók kezébe téve az irányítást, direkt módon összekapcsolja a rajongókat, és a korai támogatóknak lehetőséget ad a valódi haszonszerzésre.

Nézd meg a SUBBD oldalát

Miért most? A Web3, a mesterséges intelligencia és a tökéletes időzítés esete

Az időzítés most a legjobb egy olyan platform számára, mint a SUBBD. Az alkotói gazdaság a virágkorában van – 2024-ben több mint 191 milliárd dollárra értékelték, és a prognózisok szerint 2030-ra eléri az 525 milliárd dollárt.

Forrás: Statista

A Precedence Research előrejelzése alapján a Web3 piac a 2024-es 3,17 milliárd dollárról 2034-re közel 100 milliárd dollárra szárnyal, és az AI-alapú tartalomkészítés a 2023-as 2,09 milliárd dollárról 2032-re a várakozások szerint 8,45 milliárd dollárra emelkedik, legalábbis a Zion Market Research adatai alapján.

A SUBBD pedig szerencsés módon pontosan e három robbanásszerű trend metszéspontjában terül el.

Az AI automatizálás, a Web3 monetizáció és a valós idejű alkotó-rajongó interakció egyetlen ökoszisztémába való helyezésével a SUBBD a megfelelő időben indul, és egyértelműen a jövőre építkezik.

Nézd meg a SUBBD oldalát

Így szerezd meg a $SUBBD-t

Ugyan a SUBBD alig több, mint egy hete indult, máris 148,258 dolláros gyűjtésen túl jár.

A csatlakozáshoz látogass el a SUBBD előértékesítési oldalra, és vásárolj ETH, BNB vagy USDT segítségével. Ha előnyben részesíted a fiatot, van módod bankkártyával is vásárolni.

Csatlakoztass egyszerűen egy olyan pénztárcát, mint mondjuk a Best Wallet, és az ICO végén máris igényelheted a tokeneket.

A $SUBBD tokeneket fix 20%-os éves hozamért cserébe le is kötheted – ezzel növeled az állományod, és támogatod az AI-vezérelt tartalomkészítés jövőjét.

SUBBD

Kapcsolódj a SUBBD közösséggel az X, az Instagram és a Telegram oldalakon.

Nézd meg a SUBBD oldalát

Ezek is érdekelhetnek:


A Kriptoworld.hu nem támogatja és nem vállal felelősséget az ezen az oldalon található tartalom, pontosság, minőség, reklám, termékek vagy egyéb anyagok tekintetében. Az olvasóinknak javasolt saját kutatást végezniük, mielőtt bármely említett céggel kapcsolatba lépnének. Felhívjuk figyelmed, hogy a bemutatott információk nem tekinthetők jogi, adózási, befektetési, pénzügyi vagy egyéb tanácsadásnak, és nem értelmezhetők annak. Az ezen az oldalon található semmilyen tartalom nem minősül a Kriptoworld.hu vagy harmadik fél szolgáltató általi felhívásnak, ajánlásnak, jóváhagyásnak vagy ajánlatnak kriptoeszközök vagy más pénzügyi eszközök vásárlására vagy eladására. A kriptoeszközök magas kockázatú befektetések. Mérlegeld, hogy megérti-e a pénzedet kockáztatni. Az itt szereplő tartalmat semmiképpen sem szabad befektetési tanácsadásként kezelni. A Kriptoworld.hu nem tehető felelőssé közvetlenül vagy közvetetten az ezen az oldalon bemutatott tartalom, termékek vagy szolgáltatások használatából vagy azokkal kapcsolatos megbízhatóságból eredő károkért vagy veszteségekért. A témában javasoljuk saját cikkünket, ami ide kattintva érhető el.

Legfrissebb bejegyzéseink

Visszapattanás várható a bitcoin árfolyamában – de a megtorpanás sincs kizárva

Hetekig tartó visszafogott érdeklődés után a bitcoin 30 napos keresleti mutatója végre emelkedni kezdett a március–áprilisi mélypontokról. Ez egy lehetséges piaci fordulatra utal. A 30 napos mutató,...

A BTC nincs egyedül: 5 rivális készül 100-szoros növekedésre 2025-ben

Miközben a Bitcoin (BTC) továbbra is vezeti a piacot, más coinok is hatalmas növekedésre készülnek. A legfrissebb piaci jelek és ármozgások alapján több projekt is...

Átok vagy áldás: az Ethereum layer 2 fejlesztési tervei

Az Ethereum törekvése a layer-2 (L2) blokklánc skálázhatóság felé kétélű fegyver lehet az ether számára. A Binance Research új jelentése szerint ez gyengítheti a világ második...

XRP árfolyam: konszolidáció vagy fordulat várható?

Az XRP ismét a figyelem középpontjába került, miután az SEC csökkentette a Ripple-re kiszabott büntetést. Ez növelte a nyitott származtatott pozíciók volumenét (OI), még a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.