Trump kriptopolitikájának hála a Bitcoin fut előre, te is nyerhetsz BTC-t


Vendégbejegyzés


A Bitcoin, miután Donald Trump amerikai elnök közölte, hogy stratégiai kriptotartalékot hoz létre, fogta magát, és felszökött 95.152 dollárra.

Az elnök kijelentése optimizmus-hullámot indított el a digitális eszközök háza táján.

A tartalék eredetileg az XRP-t, a Solana-t (SOL) és a Cardano-t (ADA) foglalta volna magába, de az, hogy belevetették a Bitcoint (BTC) és az Ethereumot (ETH) is, emelte a piaci bizalmat és hangulatot.

Forrás: X

A hír hatására rövid rallinak lehettünk szemtanúi, de míg a kereskedők a politikai váltás hosszú távú következményeinek feldolgozásával vannak elfoglalva, a BTC már visszazökkent egy lentebbi, de azért még így is 92 ezer dollár feletti szintre.

Forrás: CoinMarketCap

A szabályozási fejlemények ismeretében és az intézményi érdeklődés növekedésével a Bitcoin útja a főbb technikai szintektől és a jövőbeni politikai döntésektől függ.

A Trump-kormányzat kész enyhíteni a szabályozási nyomást, és ezt bizonyítva ejtette a nagyobb kripto cégek, példának okáért a Coinbase elleni pereket, illetve lestoppolta a blokkláncvállalatokkal szembeni vizsgálatokat.

Ráadásul a Fehér Házra pénteken nagy nap virrad, hiszen megrendezi az első kripto-csúcstalálkozót, ami várhatóan tovább erősíti majd a kormányzat digitális eszközök iránti elkötelezettségét.

A piac szinte rögtön reagált, a BTC az elmúlt nap során még mindig 7,51%-os erősödést mutat, a kriptopiac is 6,94%-ot emelkedett, illetve az egyes altcoinok közül is sokan villantottak nagyot, az ADA pédául 47,02%-ot.

Forrás: CoinMarketCap

Idővel te is részesülhetsz a Bitcoin sikeréből, hiszen a BTC Bull ($BTCBULL) ICO-ja Bitcoin airdropokat tart, elsőként akkor, amikor a BTC eléri majd a 250 000 dollárt.

Forrás: X

A Metaplanet Bitcoin-hoz való hozzáállása bemutatja az intézményi bizalmat

A kormányzati politikán túl az intézményi elfogadás is óriási szerepet játszik a Bitcoin fellendülési folyamatában.

Történt ugyanis, hogy a japán Metaplanet befektetési cég egyenesen 156 BTC-t (13,4 millió dollár) vásárolt, így a teljes állománya 2391 BTC-re duzzadt, ami jelenleg nagyjából 32,9 milliárd jen értékű.

A Metaplanet „21 milliós tervének” törekvése az, hogy részvény- és kötvénykibocsátásokkal növelje a Bitcoin-tartalékait. A cég nemrégen 7,13 milliárd jent gyűjtött tőzsdei lehívások révén, és ezen kívül 2 milliárd jent biztosított zéró kuponos kötvényekkel.

Ez a stratégia tükrözi a MicroStrategy hozzállását, amely a BTC-t kulcsfontosságú kincstári eszköznek tartja.

Forrás: X

Mivel az intézményi szereplők nagy összegeket tesznek fel a BTC-re, az eszközosztály iránt táplált bizalom fokozatosan nő, ez erősíti hosszú távú értékállóságát, mint az infláció és a fiat devalváció (elértéktelenedés) elleni fedezetet.

A Bitcoin további útja: Bikás időszak vagy inkább kemény ellenállás?

A Bitcoin árfolyama jelenleg bikásnak látszik, de a technikai mutatók azt sejtetik, hogy kulcsfontosságú ellenállási szintek állnak még előtte.

A BTC per pillanat 92.091 dolláron kereskedik, és próbálja áttörni a 95.130 dollárt, ami egy fontosabb trendvonali ellenállás.

Az 50 napos EMA 95,130 dollárnál döntő támaszként funkcionál, ami segíti a BTC-t a mélypontokról való visszapattanásban. 

Forrás: TradingView

Ha viszont az ősi érmének nem sikerül 91 160 dollár felett maradnia, akkor a BTC visszacsúszhat a 87 300 dollár irányába, erősebb támogatással 83 200 dollárra.

Míg a Bitcoin trappol a döntő technikai fordulópont felé, természetesen a kereskedők szorosan figyelemmel követik a piaci hangulatot.

BTC Bull: Keress Bitcoin jutalmakat egy menő kripto előértékesítéssel

A BTC Bull ($BTCBULL) érmére egyre inkább felfigyel a kriptovilág, hiszen ez a közösség által irányított token igazi Bitcoinokkal jutalmazza meg a birtokosokat.

A hagyományos mém érmékkel szemben a BTCBULL automatikusan BTC-t airdropot tart, amikor a Bitcoin eléri a főbb árfolyam sikereket, így erős motivációt ad a hosszú távú befektetők számára.

Lekötés, égetés és passzív jövedelem lehetőségek

A BTC Bull magas hozamú stakinggel bír, így a  felhasználók passzív jövedelmet szerezhetnek, lenyűgöző 137%-os APY-val. Ez a lekötési mechanizmus erős közösségi részvétellel bír, és már 768,369,250 BTCBULL tokent kötöttek le.

A BTC Bull minden egyes alkalommal, amikor a BTC újabb 25 000 dollárral emelkedik, az érmekészlet egy százalékát örökre elégeti, és ez felfelé nyomja majd az árat. 

A jelenlegi ICO ár 0.00239 dollár / BTCBULL, és eddig 3,1 millió dollárt gyűjtöttek össze a szervezők.

A befektetői érdeklődésnek hála ez az előértékesítés szépen halad, de még lehetőségünk van arra, hogy a BTCBULL-t a következő árfolyam-ugrás előtt kedvező áron biztosítsuk.

Vásárolni a projekt hivatalos honlapján, vagy a Best Wallet alkalmazás ‘Upcoming Tokens’ szekcióján belül tudunk bankkártyával vagy kriptóval.

Nézd meg a BTC Bull ($BTCBULL) előértékesítését

Ezek is érdekelhetnek:

A Kriptoworld.hu nem támogatja és nem vállal felelősséget az ezen az oldalon található tartalom, pontosság, minőség, reklám, termékek vagy egyéb anyagok tekintetében. Az olvasóinknak javasolt saját kutatást végezniük, mielőtt bármely említett céggel kapcsolatba lépnének. Felhívjuk figyelmed, hogy a bemutatott információk nem tekinthetők jogi, adózási, befektetési, pénzügyi vagy egyéb tanácsadásnak, és nem értelmezhetők annak. Az ezen az oldalon található semmilyen tartalom nem minősül a Kriptoworld.hu vagy harmadik fél szolgáltató általi felhívásnak, ajánlásnak, jóváhagyásnak vagy ajánlatnak kriptoeszközök vagy más pénzügyi eszközök vásárlására vagy eladására. A kriptoeszközök magas kockázatú befektetések. Mérlegeld, hogy megérti-e a pénzedet kockáztatni. Az itt szereplő tartalmat semmiképpen sem szabad befektetési tanácsadásként kezelni. A Kriptoworld.hu nem tehető felelőssé közvetlenül vagy közvetetten az ezen az oldalon bemutatott tartalom, termékek vagy szolgáltatások használatából vagy azokkal kapcsolatos megbízhatóságból eredő károkért vagy veszteségekért. A témában javasoljuk saját cikkünket, ami ide kattintva érhető el.

Legfrissebb bejegyzéseink

Hagyd magad mögött a SHIB-et és a DOGE-t – ez a token akár 6500-szoros növekedést érhet el

Vendégbejegyzés A Dogecoin (DOGE) és a Shiba Inu (SHIB) a két legnépszerűbb mémcoin, amelyek meghódították a kriptovaluta piacot. Miközben ezek az óriások továbbra is a címlapokra...

Nem vásárolt további bitcoint a Strategy, továbbra is 449 ezer BTC-jük van

A Strategy legfrissebb 8-K jelentése szerint a vállalat nem adott el A osztályú törzsrészvényt, és nem vásárolt további bitcoint február 24. és március 2. között....

Az ETH bekerült a nemzeti tartalékba – Mit jelent ez a piac számára?

Vendégbejegyzés Az Ethereum jelentős lépést tett a globális gazdaságban. Donald Trump elnök bejelentette, hogy az ETH is része lesz az Egyesült Államok nemzeti kriptotartalékának. Olyan vezető tokenek...

Hogyan forradalmasítja a Fairspin Casino a kriptoszerencsejáték világát? 5 nyomós érv

Vendégbejegyzés A kriptovaluták és az online szerencsejátékok világa gyorsabban egyesül, mint valaha, és a számok ezt egyértelműen bizonyítják. A globális blokklánc-alapú szerencsejáték-piac értéke 2030-ra várhatóan eléri...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.