A PEPE imádja sebességet, a WEPE körül pedig bálnák tűntek fel

-


Vendégbejegyzés


A Pepe egy igen robusztus érme a kriptopiacon, és az elmúlt időszakban egy feltűnő árfolyamugrással sikerült újra magára vonnia a befektetők érdeklődését. 

Forrás: CoinMarketCap

Úgy néz ki, hogy a PEPE egy kiadós bikafutamra melegít be, ebben segítik a mém érmék ökoszisztémájának legfrissebb történései, illetve Musk támogatása is rendkívül sokat nyom a latba.

Ezen túl a Wall Street Pepe bámulatra méltó ICO teljesítménye is feltűnt a bálnáknak, illetve a Pepe-témájú tokenek felívelése is azt jelzi, hogy 2025-ben ezek a tokenek lehetnek a leghangsúlyosabbak a mém érmék színpadán.

PEPE árfolyam-elemzés és árelőrejelzés

A PEPE az elmúlt hét nap során több, mint 11%-ot szárnyalt előre, ami tekintve a friss piaci viszonyokat bizony lenyűgöző adatnak számít.

Forrás: CoinMarketCap

Bár még kissé (26,66%-kal) hátrébb kullog a december eleji csúcstól, mégis szakadatlan fellendülési tendenciát mutat.

December elején a PEPE megérintette az eddigi legmagasabb, 11 milliárd dollár körüli piaci kapitalizációját – ami egy mém érmétől bizony bámulatra méltó eredmény. A piaci volatilitás viszont józanságra hívta, és rögtön lejjebb tolta az árfolyamot.

Ennek dacára a PEPE kicsattan az erőtől, és a mostani bikafutam egyik legkiemelkedőbb érméje.

A PEPE cikkünk írásakor, hétfő délelőtt 8,7 milliárd dolláros piaci kapitalizációval bír, és emiatt a befektetői berkekben egyre inkább azt suttogják, hogy óriási növekedési potenciál bújik meg benne.

Sokan a mostani piaci viszonyokat is első osztályú „vételi lehetőségnek” titulálják. Itt van mondjuk a Dogecoin-jelenség, amivel párhuzamot tudunk vonni, Elon Musk 2021-es SNL-es (Saturday Night Live) szereplése például komoly árzuhanást okozott.

A PEPE mélypontjának bejárása után várhatóan hasonló növekedési mintát fog mutatni.

Többen szeretnék azt a taktikát is követni, hogy a vásárlással megvárják, amíg a PEPE eléri az 1 milliárd dolláros piaci kapitalizációt, és reményeik szerint ez felmehet akár 80 milliárd dollárra is, ha nem többre. Egy biztos, a PEPE-nek hatalmas a hosszú távú potenciálja.

Egyébként más mém érméknek, például a sikeres Shiba Inu-nak (SHIB) is lehet beleszólása abba, hogy a PEPE most ennyire lendületbe jött. A Shiba Inu hétfőn 14,17 milliárd dolláros piaci kapitalizációval bír.

A kriptoelemzők egészen optimisták a PEPE potenciáljával kapcsolatban, sokaknak az a tippjük, hogy a piaci kapitalizáció a növekedése nyomán akár meg is megduplázódhat, és ebben segítheti az altcoin-szezon remek piaci hangulata is.

Nézd meg a Wall Street Pepe előértékesítését

Elon Musk befolyása a PEPE-t a mém érmék piacának előterébe helyezi

A PEPE villámgyorsan főszereplőjévé vált a bővülő mém érme ökoszisztémának. Piaci kapitalizációjának növekedésével a PEPE a legjobb 20 érme közé is kerülhet.

A békás mém érme most az előkelő 21.helyet foglalja el, de hamarosan megelőzhet olyan menő kriptovalutákat, mint a Hedera (HBAR) és a Bitcoin Cash (BCH).

Forrás: CoinMarketCap

Ez az emelkedő tendencia felhívja a figyelmet a PEPE szélesebb piacon belüli növekvő befolyására, ami valószínűleg folytatódni fog. Míg a PEPE ökoszisztéma ennyire virágzik, az  általa inspirált tokenek, például a „Chinese Pepe” (PeiPei) biztosan profitálnak a PEPE árfolyamának emelkedéséből.

A befolyásos személyiségek, példának okáért Elon Musk is tesz róla, hogy a Pepe-hez kapcsolódó projektek felkapottá váljanak a kriptoberkekben. A békás érméről szóló tweet-jei igen népszerűek, és hozzájárulnak a PEPE felemelkedéséhez.

Musk hatását a mém érmék piacára egyszerűen nem lehet túlértékelni, mert láthatóan alakítja az egyes mém érmék pályáját. Musk rendszeresen oszt meg olyan mémeket X oldalán, amelyek összefüggenek a kriptókkal, például a lekötéssel és az adózással. 

A mém egy olyan feltétlezett forgatókönyvet tár elénk, amelyben egy ügyfél 7000 dollárt fektetett be egy CumRocket típusú érmébe, majd három hónapig stakelve azt, megdöbbentő 6900%-os kamatot keresett.

Forrás: X

Bár ez a mém könnyed, mégis sikeresen felhívja a figyelmet a kriptobefektetések, az adózás és az érmelekötés összetettségére. Ezek a mém tokenek volatilis világába érkező befektetők leggyakrabban megvitatatott témái. 

A PEPE-ökoszisztéma egyik legreménytelibb újdonsága a Wall Street Pepe (WEPE) érme megjelenése.

Amint ez az új ICO egyre támogatottabbá válik, megragadja a bálnák figyelmét is. A kampány még zajlik, és a csapat cikkünk írásakor már több, mint 42,3 millió dollárt gyűjtött össze.

Forrás: X

Nézd meg a Wall Street Pepe előértékesítését

Kelendő érmék az ICO-n és jövedelmező befektetés

A Wall Street Pepe sikere a Pepe Unchained nyereséges ICO-ja nyomában jár, amely 74 millió dollárt gyűjtött, majd bevezetése után az első 24 órában lenyűgöző, 5-szörös, az első 48 órában pedig 7-szörös hozamot adott a befektetőinek. A Wall Street Pepe eddig 42,3 millió dollárt gyűjtött össze.

A Wall Street Pepe a lakossági, és az intézményi befektetőket is érdekli, még a bálnákat is, akik közül sokan azért szaglásznak körülötte, mert szerintük ez egy újabb sikeres mém érme lehet. Az ICO nagy felhajtást generál, és sokan bíznak a sikeres tőzsdei indításában is. 

Forrás: X

A Wall Street Pepe sikere kihathat az egész PEPE ökoszisztémára, ami tovább motiválhatja az ősi PEPE token szárnyalását. Amint egyre több pénz folyik a mém érmékbe, úgy nő annak az esélye, hogy a PEPE is tovább vágtat a bikafutamon.

Azok a befektetők, akik eleinte kételkedtek a mém érmékben, most, a PEPE és a hozzá kapcsolódó projektek lendülete miatt kezdenek erősen gondolkodóba esni.

A Wall Street Pepe (WEPE) tagadhatatlanul a kriptók egyik leggyorsabban haladó ICO-jává vált, és már 42,3 millió dolláros finanszírozásnál jár.

Az előértékesítésen napi szinten 500 000 és 1 millió dollár közötti összeg gyűlik, és sokan arra számítanak, hogy a kézzel fogható siker miatt nemsokára véget ér. Egyes hangok szerint az ICO még február előtt befejeződhet. 

Nézd meg a Wall Street Pepe előértékesítését

Ezek is érdekelhetnek:

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


A Kriptoworld.hu nem támogatja és nem vállal felelősséget az ezen az oldalon található tartalom, pontosság, minőség, reklám, termékek vagy egyéb anyagok tekintetében. Az olvasóinknak javasolt saját kutatást végezniük, mielőtt bármely említett céggel kapcsolatba lépnének. Felhívjuk figyelmed, hogy a bemutatott információk nem tekinthetők jogi, adózási, befektetési, pénzügyi vagy egyéb tanácsadásnak, és nem értelmezhetők annak. Az ezen az oldalon található semmilyen tartalom nem minősül a Kriptoworld.hu vagy harmadik fél szolgáltató általi felhívásnak, ajánlásnak, jóváhagyásnak vagy ajánlatnak kriptoeszközök vagy más pénzügyi eszközök vásárlására vagy eladására. A kriptoeszközök magas kockázatú befektetések. Mérlegeld, hogy megérti-e a pénzedet kockáztatni. Az itt szereplő tartalmat semmiképpen sem szabad befektetési tanácsadásként kezelni. A Kriptoworld.hu nem tehető felelőssé közvetlenül vagy közvetetten az ezen az oldalon bemutatott tartalom, termékek vagy szolgáltatások használatából vagy azokkal kapcsolatos megbízhatóságból eredő károkért vagy veszteségekért.

Legfrissebb bejegyzéseink

Hullanak a fejek – Gensler után egy másik kriptoellenes tisztviselő is távozik posztjáról

Michael Barr, az amerikai jegybank felügyeletért felelős alelnöke bejelentette, hogy még Donald Trump megválasztott elnök Fehér Házba való visszatérése előtt távozik posztjáról. Távozása reakciókat váltott ki...

A Telegram 900 amerikai adatkérést teljesített tavaly

Kiderült, hogy a Telegram 2024-ben nem tétlenkedett a színfalak mögött, hanem összesen 900 alkalommal teljesített az Egyesült Államokból érkező felhasználói adatigényléseket. Ezek a kérések olyan...

Bitcoin – Véget ért a Wall Streettel való kapcsolat?

Úgy tűnik, a Bitcoin kezd elszakadni a Wall Street árnyékától, és ez a fejlemény igen lelkes reakciókat vált ki a befektetők körében. Az új adatok...

Robert Kiyosaki elárulta, miért zuhant be a kriptopiac

A kriptopiac összeomlása megrázta a befektetőket, több mint 712 millió dollár likvidálása tovább növelte a bizonytalanságot. Bár a Bitcoin nemrégiben átlépte a 100.000 dolláros határt,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.