152 millió dolláros Augurt érintő peres eljárás

Az Augur kriptovalutára épülő előrejelzési platform bíróság elé került egy 152 millió dolláros kártérítést követelő per miatt. Most azonban úgy tűnik a benyújtott kárigény a bíróságon kívül rendeződött, így a San Franciscó-i szerv ejtette az ügyet.

 Olvastad már: Baidu és a Tron együttműködés

 

Az ügy felépítése

Személyes pert indított áprilisban Matthew Liston, az Augur korábbi vezérigazgatója a vállalat másik három alapítója, Jeremy Gardner, Joseph Charles Krug, és Jack Peterson ellen.

Liston állítása szerint a trió összefogásba kezdett Joseph Ball Costello befektetővel, hogy csalásokat, rosszindulatú cselekedeteket kövessenek el ellene. Ez Liston vezetői pozíciójából, és a vállalat új projektjéből történő erőszakos eltávolításához vezetett. A vezető helyrehozhatatlanul elvesztette jóhírét, jelentős anyagi károkat és lelki sérüléseket szenvedett.

Az általa követelt összeg egyébként a legmagasabb, amely eddig privát, kriptovalutával kapcsolatos eljárások kapcsán felmerült.

Liston hivatalos képviselőjének, O. Shane Ballounnak kérésére a San Francisco megyei bíróság levette naptáráról az eset tárgyalását, azaz egyszer és mindenkorra ejtette az ügyet — olvasható a Forbes cikkében.

A Forbes cikkére érkezett hozzászólásokra reagálva Liston megerősítette, hogy az ügyet magától értetődően a bíróságon kívül rendezték, de erről további részleteket nem közölt. Az Augur érintettjei egyáltalán nem reagáltak a beérkezett kommentekre.

Az alternatív megoldás igazából már jóval korábban megkezdődött. Egy szeptember 6-i bírósági dokumentum is jelzi, hogy már történt némi előrelépés az ügy bíróságon kívüli rendezésének érdekében. A hivatalos feljegyzésben az szerepel, hogy „a felek megállapodtak egymás között” és a hivatalos írásos megállapodás éppen folyamatban van.

Az Augur és Liston továbbra is fejlődnek

Az Augur már korábban is megzavarta a kriptovilágot júliusi indulása óta. A projekt az Ethereum blokkláncára épül, és amelynek célja az, hogy a felhasználók a világ aktuális eseményeinek kimenetelére tippelhessenek.

Tanácsadói testületébe tartozik Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója, és Elizabeth Stark, a Lightning Labs társalapítója is. A Medium október 4-i cikkében már felröppentek információk arról, hogy a vállalat hamarosan több nagyobb frissítést is közzétesz majd.

Az Augur inkább a pert és annak megoldását helyezte előtérbe. A vállalat platformja egy olyan decentralizált előrejelzési rendszer, amely új innovatív lehetőséget biztosít felhasználóinak, hogy tippeket adhassanak le a világ eseményeinek eredményére. Amennyiben helyes előrejelzést adnak, jutalomban részesülhetnek.

A platform így képes különböző természeti katasztrófák, piaci összeomlások valószínűségének kalkulálására a felhasználók véleménye alapján. Így kiterjednek például az időjárás előrejelzésére is. A vállalati szervezetek is használhatják az Augurt különböző üzleti döntéseik megfontolására.

Időközben a korábbi Augur munkatárs Liston más blokkláncalapú projektekben is részt vesz.

Nemrég például elindította a világ első blokklánc-technológiára épülő vallását is, a Zero Ex Omegát. A vállalattól történő távozása után Liston az Augur potenciális versenytársát, a Gnosis Limited előrejelzési protokollt kezdte támogatni.

 

Forrás: btcmanager.com

 

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Szoktalan jelenség: tandemben nő a bitcoin és az arany árfolyama

A világgazdaság továbbra is ingatag lábakon áll. A kereskedelmi kapcsolatok átalakulóban vannak. Az inflációt még nem sikerült teljesen megszüntetni. A tőzsdéken is egyre több a...

Jelentős árfolyam-ingadozásra lehet számítani a bitcoin grafikonján az elemzők szerint

A bitcoin spekulánsai „jelentős” árfolyam-ingadozást idézhetnek elő. Ennek oka, hogy nagy mennyiségű érme mozog a blokkláncon. Egy április 18-i Quicktake-blogbejegyzésben az onchain elemzésekkel foglalkozó CryptoQuant arra figyelmeztetett,...

Bitcoinnal is fizethetnek egy svájci Sparban a vásárlók

A Spar globális élelmiszerlánc bevezette a bitcoinalapú fizetést egy svájci városban. Ez újabb lépés a kriptovaluták mindennapi használatának terjedésében. A svájci Zug városában található Spar szupermarket...

Visszautalta a 7,5 millió dollárt a hacker, cserébe megtarthatta a 10%-át

A KiloEx elleni, 7,5 millió dolláros támadás mögött álló hacker négy nappal később visszaadta az ellopott összeget. A KiloEx decentralizált tőzsde (DEX) felfüggesztette működését, miután 7,5...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.