Egy kriptopénz-támogató szenátor Wyomingba hívja Elon Muskot

Lummis szenátor szerint Wyoming rendelkezik „a legjobb törvényekkel digitális eszközök számára.”

A Tesla úttörő, bitcoinnal kapcsolatos bejelentését követően Cynthia Lummis szenátor megkérte Elon Muskot, hogy költözzön át Wyoming államba.

Lummis meghívta a Tesla és SpaceX vezérigazgatóját, hogy költözzön át a vállalkozások számára legbarátságosabb államba, amely a legjobb digitális eszközökre vonatkozó törvényekkel rendelkezik.
Az ajánlatot azt követően tette a szenátor, hogy kiderült, a Tesla 1,5 milliárd dollárt fektetett bitcoinba, és hamarosan el is fogadnak kriptopénzeket mint fizetőeszközt.


Abegail Cave, Lummis sajtófőnöke elmondta, hogy az állam egy olyan szabályozási keretrendszert épített ki, amely jutalmazza az innovációkat, különösen a digitális eszközök területén.
Több kezdeményezést is felidézett, melyek odacsalogathatják a Tesla vezérigazgatóját, például azt, hogy nem kell vállalati vagy személyi jövedelemadót fizetnie.

„A Tesla az innovációról szól, és nagyon jól látni egy amerikai sikertörténetet, amely ismeri a digitális eszközök értékét. Ha Elon Musk vagy vállalatai egy új otthonra vágynak, akkor jobb helyet keresve se találnának Wyoming államnál.”

Wyoming az egyik legvonzóbb állammá nőtte ki magát a blokklánc- és kriptopénzcégek számára.
Szeptemberben Wyoming állam banki tanácsa a Kraken kriptotőzsde számára megadta az engedélyt, hogy bankként is működjenek. Ezt követően az Avanti Bank & Trust is hasonló engedélyt kapott.

Mindkét cég úgy tekint az államra, mint egy szabályozási menedék. Ebben nagy segítség volt Caitlin Long, korábbi Wall Street-i igazgató és az Avanti Bank jelenlegi vezérigazgatója.
Kevesebb mint egy hónappal megválasztása után Lummis szenátor azt mondta, hogy a digitális eszközök engedélyeztetésére fog összpontosítani.
Lummis a múlt héten csatlakozott a banki tanácshoz, amely az ország pénzügyi szabályozásaiért felelős.

Olvastad már? Kínai bányászok tömegesen vásárolnak Nvidia laptopokat, hogy ethereumot bányásszanak

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Kriptobotrány: 200 millió dolláros bukta után támad a BitGo vezér

A Galaxy Digital 200 millió dolláros megállapodást kötött a New York-i főügyésszel (NYAG) az összeomlott Terra LUNA kriptopénz állítólagos helytelen kezelése miatt. Mike Belshe odaszúrt a...

IntelMarkets AI-platform kontra XRP fizetési technológia: melyik nőhet nagyobbra idén?

Vendégbejegyzés Az IntelMarkets nevű új AI-blokklánc platform előértékesítése már meghaladta a 12 millió dollárt. Minden INTL altcoint jelenleg 0,09 dolláron kínálnak, és a befektetők akár 400%-os nyereségre...

A Bitcoin hónapzárása medvés lehet – mégis rejtett bikás jelek mutatkoznak

Prémium Bitcoin (BTC) A Bitcoin (BTC) hamarosan egy medvés hónapzárást produkálhat, ami akadályozhatja a rali folytatását. A technikai mutatók medvés fordulatot vettek, miközben a kereskedési aktivitás is jelentősen...

Bálnafigyelő: Hatalmas, 2025%-os beáramlás a Shiba Inu-ba (SHIB) – Mi jön ezután?

Vendégbejegyzés A Shiba Inu (SHIB) nemrég figyelemre méltó, 2025%-os növekedést tapasztalt a nagy befektetők beáramlása terén, ami jelentős érdeklődést jelez a nagybefektetők – az úgynevezett „bálnák”...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.