A japán lakosok hozzáférésének betiltására készül a Binance

A Binance japán ügyfélszolgálatának oldalán január 15-én megjelent egy hír, miszerint a tőzsde határozatlan időre megtiltja japán lakosok hozzáférését a platformhoz.
A korlátozás fokozatosan valósul majd meg, részleteket pedig később közölnek – derül ki a bejelentésből.
A cikk írásakor még semmilyen intézkedést nem foganatosítottak, a japánok pedig továbbra is belátásuk szerint tevékenykedhetnek a váltón.
Tudniillik a Binance – Kínából való kivonulása után – Japánban rendezte be új székhelyét. 2018 márciusában aztán Máltára költöztek, miután a japán szabályozó figyelmeztette őket a váltók üzemeltetéséhez szükséges nemzeti engedély hiányára.

Azóta több tőzsde is regisztrált a szabályozó szerveknél. A Binance-rivális Huobi 2019 januárjában szerezte meg a tanúsítványt, míg a japán LINE BitBoxja szeptemberben biztosította be az engedélyeket.
Lehetséges, hogy a Binance hasonló szabályozói akadályokba ütközik, annak ellenére, hogy hivatalosan nem tartózkodik az országban.
A Kraken kriptováltó még 2018 áprilisában megtiltotta Japán lakosainak szolgálataihoz való hozzáférését, a növekvő költségekre hivatkozva – vagyis valószínűleg a tanúsítvánnyal kapcsolatos követelmények miatt.
Amennyiben a Binance többet árul el a történtekről, cikkünket frissítjük.

Olvastad már? Aggályok merültek fel a kínai nemzeti kriptovaluta-projekt körül

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

TRX árfolyamcélok elemzése a 2,7%-os esés és a bálnaeladások után

Az elmúlt 24 órában a TRX jelentős piaci visszaesést tapasztalt – az eszköz árfolyama 2,77%-ot csökkent, annak ellenére, hogy az elmúlt 3 hétben pozitív kereskedési...

Vajon a Wall Street Pepe ($WEPE) lehet a következő 1000-szeres kripto?

Vendégbejegyzés A mémérmék stabil szegmenssé nőtték ki magukat a kriptopiacon, és a következő áttörést jelentő szereplő felismerése félig szakértelem, félig spekuláció kérdése. A Wall Street Pepe...

A Bitget elindította az iparág első on-chain partnerprogramját 40%-os jutalékkal a tartalomkészítők támogatására

A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3-vállalat, úttörő lépést tett partnerprogramja bővítésében: elindította a kriptotőzsdei szektor első on-chain partnerkezdeményezését, amely akár 40%-os visszatérítést kínál a...

Miért indíthatja be az Ethereum gyengélkedése a mémcoin-szuperciklust? – Az XYZVerse vezető szerepre törhet

Vendégbejegyzés Az Ethereum közelmúltbeli árfolyamesése akár fordulópontot is jelenthet a kriptopiacon. Miközben a hagyományos eszközök bizonytalanná válnak, a mémcoinok újabb erőteljes fellendülésre készülhetnek. Az XYZVerse egyre inkább...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.