780 millió dollárnyi befektetést kapott a kínai metaverzumos szektor

A várakozások szerint a metaverzum, mint üzletág, 2030-ra akár 5,8 billió dolláros szektorrá nőhet.
Kínában a jelentések szerint jelenleg több, mint 160 ezer vállalkozás működik, amely ilyen téren aktív, és 20 tartomány illetve város hivatalosan is támogatja a területen zajló fejlesztéseket.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A szektor összesen 780 millió dollárnyi befektetői tőkét kapott eddig. A helyi média információi szerint így összesen 5,46 milliárd jüannak megfelelő összegből fejleszthetnek a cégek.
A piaci előrejelzések alapján a kínai metaverzumos szektor részesedése 2030-ra elérheti az 5,8 billió dollárt, és két nagy céget nevez meg név szerint.
Az internetes óriás Tencent, és Kína egyik vezető játékfejlesztő cége, a Netease Yaotai szoros versenyben vannak egymással, és azon dolgoznak, hogy a fejlesztéseikkel úttörőként vonuljanak be a metaverzumba.
A Tencent a jelenlegi információk szerint elsősorban a mesterséges intelligenciára fókuszál, azt akarják a való világbeli gazdaságba integrálni.
A Netease viszont inkább a játékok irányából közelíti meg a dolgokat, és az MI rendszereket úgy alkalmazná, hogy növelje a virtuális valóságokkal létesíthető kapcsolatok számát.
A Tencent egyik igazgatóhelyettese, Wu Yunsheng is nyilatkozott ebben a kérdésben, részletezve a vállalat céljait és elképzeléseit.

A technológia felhasználása tekintetében nem nagyon különböztetünk meg lakossági és üzleti célt. A metaverzumos megoldásaink egyaránt használhatók a vállalati világban, az üzleti szférában, és a fogyasztói, vásárlói céllal indult metaverzumokban is. Nem is nagyon rangsoroljuk így a szolgáltatásainkat, hiszen igazából úgyis csak az számít, hogy a megoldásain hogyan tudják megkönnyíteni az emberek életét, mint tudunk nekik adni.”

A Netease némileg különböző módon gondolkodik erről, Liu Bai, az egyik vezető úgy fogalmazott, hogy a cégnek rengeteg eltérő forgatókönyve van, amelyek mentén terveznek.
Emellett akár 100 különböző, úgymond személyre szabott megoldáson dolgoznak már jelenleg is. Bai szerint ráadásul fontos, hogy a metaverzumos projekteken belül is vannak kiemelt területek.

„Szerintünk a legfontosabb a kutatás és a fejlesztés, a termékfejlesztés, és a művészeti, dizájn részleg.”

Olvastad már? David Rubenstein milliárdos bullish a kriptót illetően

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Bitcoin-volatilitás: csendes piac mellett éledezik a hálózati aktivitás

A bitcoin továbbra is fontos ellenállás alatt ragadt. A derivatív piacok rövidebb távon egyre inkább csökkenő volatilitási várakozásokat jeleztek. A korábbi volatilitási kiugrások már enyhültek. A...

A Clarity Act javíthatja a bitcoin rövid távú kilátásait

A bitcoin rövid távú árfolyamának irányával kapcsolatos hangulat javult. Ennek oka, hogy egyre nagyobb lendületet kap az amerikai CLARITY Act. A törvény célja, hogy nagyobb...

A bankok átveszik a tokenizáció irányítását

Emlékszel még azokra az időkre, amikor a bankárok úgy néztek a kriptóra és a tokenekre, mint valami fertőző betegségre? Nos, a helyzet megváltozott. Nem azért,...

Célkeresztben a Tether: egy ügyvédi iroda vinné a 344 millió dollárnyi befagyasztott USDT-t

A Gerstein Harrow LLP ügyvédi iroda csütörtökön új indítványt nyújtott be egy külön végrehajtási perben. A bíróságtól azt kérte, kötelezze a Tethert több mint 344...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.