2020 január harmadikán indul az Ethereum 2.0

2020. január 3-án új verzióra frissül az Ethereum. Az Ethereum 2.0 indulása egybeesik a bitcoin indulásának 11 éves évfordulójával. A skálázhatóság megoldását és a tranzkakciós sebességek gyorsulását ígérik.
Bejelentették, hogy 2020. január 3-ra időzítették az Ethereum 2.0 kezdeti fázisának indítását. Ez jelentős dátum a kriptovilág számára, ugyanis 2009-ben ezen a napon indult a bitcoin.
Az Ethereum 2.0 genezis blokkja épp a bitcoin 11. születésnapján fog létrejönni, az Ethereum Alapítvány szerint szándékosan ezt a napot választották.

Az Ethereum fejlesztői jelenleg a forráskód módosításai szabályozásának fázisában vannak. A cég tervei szerint ezt június utolsó napjaira befejezik. Fontos azonban megérteni, hogy a genezis blokk indulása előtt még számos mérföldkövet kell elérni a hálózaton.
Az egyik ilyen a letétszerződés. Ennek segítségével a blokkérvényesítők beutalásokat végezhetnek majd. A fejlesztők célja, hogy legalább 2 millió ethereum kerüljön letétbe.
A csapat elmondta, miszerint jelenleg az a legfontosabb feladatuk, hogy biztosítsák az utalási rendszer átláthatóságát és rendszerezzék azt. Ezzel elkerülhetők lesznek a csaló utalások és egyéb átverések. A jelenlegi becslések szerint ez a munkafolyamat három hónapba telik majd.
Az előmunkálatok mellett nagyon fontos a fejlesztők számára, hogy valóban el tudják indítani az Etherum 2.0-t pontosan a bitcoin születésének évfordulóján.

Mit tudunk az Ethereum 2.0-ról

Az Ethereum 2.0 indulása több fázisban fog lezajlani. Olyan jelentős változások indulnak majd el, mint a Proof-of-Stake (PoS), a szilánkosítás és az eWASM.
Az Ethereum rendszerének átállítása a jelenlegi proof-of-work modellről a proof-of-stake-re új szabályokat hoz majd a blokklánc hálózatát ellenőrző validátorok számára. A Proof-of-Stake megegyezési protokoll újraértelmezi a digitális valuták utalását.
A szilánkosítás az Ethereum-fejlesztők megoldása a skálázódás problémájára. A szilánkosítás segítségével a hálózatot több kisebb egységre, vagyis shardra osztják. Az eszközöknek így minden egyes tranzakciót sorjában, egyesével fel kell dolgoznia.
A szilánkokon is ugyanaz a PoS-konszenzus fog futni, de képesek lesznek saját blokkláncon futtatni az okosszerződéseket és a tranzakciókat is.
Az eWASM alternatívaként szolgál az Ethereum Virtual Machine (EVM) jelenleg használt valutájára. Az EVM-hez képest az eWASM kétszer annyi tranzakciót képes feldolgozni.


Az Ethereum 2.0 továbbra is a blokkláncon fogja rendezni a tranzakciókat. Emellett a lehető legnagyobb biztonságot, és a decentralizáció megőrzését ígéri.

Olvastad már? Ártippelős nyereményjáték a Kriptoworldön!

Forrás: coinspeaker.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Átütheti-e a kvantumszámítástechnika a Bitcoint? A Project Eleven próbára teszi

A Project Eleven 1 Bitcoint ajánl fel annak, aki Shor-algoritmussal, kvantumszámítógépen feltöri az ECC-t 2026. április 5-ig. A Project Eleven, egy kvantumszámítástechnikai kutatószervezet bejelentette a Q-Day...

Verseny a csúcsra: Eléri az XRP a 12 dollárt a Minotaurus előtt, mielőtt az eléri a 3 dollárt?

A grafikon ismét változik, és az XRP közel lehet a 2. hullám befejezéséhez. Mind EGRAG Crypto, mind CasiTrades egyetért abban, hogy a következő napok döntőek...

A Bitcoin korrekció nem trendforduló, hanem újabb emelkedés előjele lehet – Bitfinex

A Bitcoin oldalazó ármozgása éles kontrasztban áll az emelkedő spot CVD-vel – ez a trend rejtett felhalmozásra és jövőbeli volatilitásra utalhat, amennyiben az ellenállási szint...

Megéri az árát az online mystery box? Minden, amit vásárlás előtt tudnod kell

Vendégbejegyzés Az online mystery boxok kifejezetten keresetté váltak mostanában. Egyszerűen csak sokan szeretik azt az izgalmat, ami akkor járja át őket, amikor kinyitnak egy-egy ilyen meglepetés...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.